Politika

Döbbenetes kijelentést tett Kövér László – meg tudja indokolni, amit mondott?

Pestibulvar.hu

A kormányzat egyik központi témája a népesedés kérdése, és úgy tűnik, minden (pénzügyi) eszközt bevetnek, hogy megállítsák a népességcsökkenést, és több gyermek szülessen hazánkban. Mindemellett, gondolkodásmódban elmentek egy olyan keresztény-fundamentalista irányba, ami már-már kezd rémísztőnek hatni.




 

Kövér László egyenesen a halál kultúrájáról beszél az abortusz kapcsán, és sorolhatnánk az idézeteket a vezető fideszes politikusoktól, akik a nőket egyszerű szülőgépnek tekintik.

 




De nem volt ez mindig így. 1990-ben a Reform magazinnak adott interjút Kövér, Orbán Viktorral és Deutsch Tamással az oldalán. Akkor Kövér azt mondta:

“AZ ABORTUSZVITÁT KORMÁNYZATI ÚTRA TERELNI MEGGYŐZŐDÉSÜNK SZERINT UGYANOLYAN HIBA LENNE, MINT AZ ÁLLAMI ISKOLÁKBAN A HITOKTATÁST KOMÁNYINTÉZKEDÉSSEL BEVEZETNI.”

 

Úgy látszik, Kövér nem hülyének született, hanem csak egyszerűen azzá vált, lehet a Fidesz tesztoszteronnal telített kollégiumi szobái voltak rá is ilyen rossz hatással. Mindenesetre az látszik, hogy a Fidesz alapításakor meghatározott értékeket nemhogy sutba dobták, hanem éppen az ellenkezőjére váltották.




 

Ilyenkor már csak az a kérdésem marad, hogy miért nem köpnek inkább fel a levegőbe egy jó nagyot, majd állnak alá? Az valószínűleg még akkor sem lenne ennyire kellemetlen, ha az M1 Híradóban leadják, mint ez a gerinctelen véleményváltoztatás!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top