Politika

Orbán-közeli cégen keresztül vesz harci járműveket Törökországtól a magyar állam (+videó)

Így már talán érthetőbb, miért támogatja az Orbán-kormány a kurd népirtást.




Katonai járműveket vásárol a magyar honvédség Törökországtól. A HVG értesülése szerint azonban nem közvetlenül az állam lesz a vevő, hanem egy magyar közvetítő cég üti nyélbe az üzletet.

 

A török páncélozott harci járműveket egy olyan kör készül behozni az országba, amelybe Orbán Viktor családja is bejáratos.

 

A lap szerint az üzletet lebonyolító HT Division felerészben Szijj Lászlóé, a másik tulajdonos pedig az a Suat Gökhan Karakus, aki alapító ügyvezetője volt az AMX Nador House Hungary Kft.-nek: ez az a cég, amelyben korábban Tiborcz István cége, a BDPST Zrt. is tulajdonos volt.




 

A lap emlékeztet arra is, hogy Suat Gökhan Karakus annak az Adnan Polatnak dolgozik, akinek számos érdekeltsége van Magyarországon is, és Orbán Viktor is utazik vele meccsekre vagy Kínába üzletelni.

 

balról jobbra: Adnan Polat, Recep Tayyip Erdogan, Orbán Viktor

 

Adnan Polat a 444.hu egy korábbi cikke szerint már tíz éve ismerte Orbán Viktort, amikor 2015 nyarán elkezdett Magyarországon üzletelni Tiborcz István ingatlanos cégével.

 

Azóta számos magyar projektje lett a külföldi kereskedőházaktól a budapesti villákig és a Közvágóhídra tervezett új lakónegyedig. Ő tehát biztosan jól jár Orbán és Erdogan egyre szorosabb barátságával.




 

A Nurol Makina által gyártott páncélozott harci járművek egyébként így fognak kinézni, és a hvg.hu szerint felszereléstől függően darabjuk legalább 500 millió forintba kerül:

 

(hvg.hu / 444.hu nyomán) nyugatifeny.hu




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top