Politika

Sokan azért mentek el az ellenzékre szavazni, mert végre volt rendes összefogás

nyugatifeny.hu

Megdőlt egy népszerű tévhit.




Leforrázva érzi magát több fővárosi kerület korábbi fideszes polgármestere az ellenzék elsöprő budapesti győzelme után. A Fidesz jelöltjei ugyanis nem számítottak alapvető átrendeződésre a kerületekben.

 

“Még az utolsó kerületi kutatás is azt mutatta, és én elhittem, hogy az ellenzéki ellenfelem a fasorban sincs. Erre ma ő a polgármester helyettem.”

– fogalmazott egyikük az Indexnek.




 

A portál a számok alapján megpróbálta feltárni az ellenzéki győzelem okait, és arra jutott, hogy a fideszesek számszerűen alapvetően megtartották a szavazataikat (néhol még növelni is tudták),

 

az ellenzék viszont jelentősen növelte a győzelmi képességeit azzal, hogy minden kerületben egyetlen esélyes jelöltet neveztek meg, aki mögé közösen beálltak, és együtt kampányoltak neki.

 

A legjobb példa erre a II. kerület, ahol a fideszes Láng Zsolt most vasárnap, több szavazatot kapott mint 2014-ben, mégis búcsúznia kellett a polgármesteri székétől, mert az ellenzék beállt egyetlen jelölt, Őrsi Gergely mögé.

 

2014-ben a fideszes Láng Zsoltnak 6 ellenzéki kihívója volt, akik azonban együtt is kevesebb szavazatot kaptak (!), mint most az egyetlen Őrsi Gergely, aki szabályosan tarolt az eredendően jobboldali kerületben.

 

Megdőlt tehát az a tévhit, hogy a széles körű összefogás esetleg elriaszt bizonyos ellenzéki szavazókat.

 




Pont ellenkezőleg történt: ahogy az emberek azt látják, hogy nem aprózódnak el az ellenzéki szavazatok, hanem kiemelkedik egyetlen esélyes Fidesz-váltó jelölt,

annak plusz gravitációs ereje van,

és a meglévő ellenzéki táboron felül új bizonytalanokat is képes az ellenzék irányába mozgósítani.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top