Politika

Sok magyar meghal, mielőtt nyugdíjba vonulhatna

Fotó: Shutterstock

Évente csaknem 30 ezer felnőtt nem éri meg a nyugdíjkorhatárt, és 60 éves kor felett már nemigen számíthatnak egészségre a magyarok – írja a 24.hu.




 

Magyarországon az uniós csatlakozás utáni évtől, tehát 2005-től vannak adatok arról, mennyi a várható élettartamon belül az egészségben töltött idő. A statisztikai hivatal adatai az eltelt 14 évben jelentős javulás mutattak.

 

A nők a 2005-ös 77 év helyett már 79 éves korukig élhetnek átlagban, és a kezdeti 54 helyett 61 egészségben töltött esztendőre számíthatnak születésükkor. A férfiaknál is javultak a mutatók, 62-ről 72-re emelkedett a születéskor várható élettartam, és 52-ről 60-ra a várhatóan egészségben eltöltött évek száma – olvasható a portálon.

 




Akik már megérték a 65 éves kort, ők is jóval kevesebb évig élhetnek Magyarországon, mint az EU átlaga, és persze kevesebb lehet az egészséges évek száma is.

 

Ezzel szemben azonban majdnem 30 ezer nem érte el a nyugdíjkorhatárt, döntő többségük, több mint 23 ezren már betöltötték az 50 évet.

 

A nyugdíjbefizetéseik maradnak a közös kalapban, hiszen az állami nyugdíjnál nincs örökölhetőség. Továbbá akik elérik a nyugdíjkorhatárt, azok közül nem kevesen vannak, akik csak pár évig élvezhetik a megérdemelt pihenést, a 65 éves kort elérők közül ugyanis évente 13-14 ezren halnak meg öt éven belül.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top