Politika

A New York Times szerint Orbán focira veri el a pénzt, miközben az egészségügy omladozik

Fotó: botost/444.hu

Orbán Viktor vidéki házától alig húsz méternyire egy fűtött gyepű, a falu lakosságánál kétszer több ember befogadására alkalmas, múzeummal és rendelővel is felszerelt stadion áll, miközben a megye legnagyobb kórházában nincs szappan a női vécében, rosszak a piszoárok a férfi vécében, és két orvos az éjszakába nyúlóan próbálja ellátni a még éjfélkor is várakozó harminc beteget, kezdi magyarországi riportját a New York Times, aminek központjában egy akkora ellentmondás áll, ami a jelek szerint már hétezer kilométer távolságból is szabad szemmel látható:




miközben a magyar állam több százmilliárd forintnyi adóbevételt térít el a sport, azon belül is a futball, azon belül pedig az Orbán Viktor alapította felcsúti focicsapat támogatására, az egészségügyi kiadások csökkentek kilenc éves regnálása alatt.

 

Pedig a lap szerint az Európai Unióban Magyarországon az ötödik legmagasabb a megelőzhető betegségekben elhunytak aránya, és itt a legmagasabb a rákos megbetegedések aránya, a kormányzat pedig nem is hajlandó nyilvánosságra hozni a kórházi fertőzésekre vonatkozó adatokat, mert az állításuk szerint “pánikot kelthetne”.

A riportban megemlítik, hogy az elmúlt évtizedben a magyar orvosok tizede, úgy ötezer orvos hagyta el az országot magasabb fizetés reményében. Így a magyar kórházakban emberhiány van. Zacher Gábort is idézik, aki arról mesélt, hogy a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán, aminek a vezetéséről már le is mondott, gyakran havi 300 órát dolgozott az a 25 orvos, aki 50 helyett dolgozott, miközben a kórház költségvetéséből hiányzott 350 millió forint.

 




De, mint írják, Orbán inkább a futballra költ. Ennek apropóján megemlítik, hogy az eltérített adóforintokkal kitömött klubja stadionjának VIP-páholyában rendszeresen az állammal üzletelő hatalmasságok társaságában ül, akik közül Mészáros Lőrincet és Csányi Sándort említik név szerint. A gyakori meccsnéző partnerek között említik Polt Pétert, akinek legfőbb ügyészként jogában áll eldönteni, hogy melyik politikus vagy gazdasági szereplő ellen indít korrupciós eljárást. De megemlítik azt is, hogy Orbánt látták már Stumpf István alkotmánybíró társaságában is, pedig neki meg az Orbán-kormány törvényeit kéne ellenőriznie.

 

És kifejtik azt is, hogy a TAO-rendszer önmagában milyen korrupciós kockázatot jelent, amit mindennél jobban szemléltet, hogy milyen sok cég érzi úgy, hogy társasági adója felajánlható részét pont a miniszterelnök focicsapatának ajánlja fel. “A rendszer alapfelépítése, hogy a közpénzek egy jelentős részét politikai kapcsolatokkal rendelkező sportegyesületekhez irányítsa, ahol aztán minden felügyelet nélkül költhetik azt el” – idézi a lap Ligeti Miklóst, a Transparency International Magyarország jogi igazgatóját.

 




Benjamin Novak, a Times cikkének egyik szerzője a 444 angol nyelvű hírlevelének, az Insight Hungarynek is szerkesztője.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top