Politika

Nagy Blanka Kövér Lászlónak: Most már mi mondhatjuk Önöknek, térdre csuhások!

444.hu

A Hvg hasábjain válaszolt Nagy Blanka kecskeméti iskolás Kövér László házelnöknek, aki egy, a közszolgálati egyetemen tartott beszélgetésen idézte fel Nagy tavaly decemberi, országos hatást kiváltó politikai beszédét. 




 

A házelnök szerint Nagyot „a középiskolából rángatták ki, hogy hülyét csináljanak belőle.”

Az azóta a Momentum soraiba lépett Nagy Blanka ezért tollat ragadott, és „a holnapi államelmélet-órára” készülés helyett megírta levelét Kövérnek. Levele elején a korai Fidesz és a manapság tiltakozó diákok között húz párhuzamot

 

„Anno pár srác az egyetemről felszólalt az akkori elnyomó rezsim ellen, néhány fiatal mert nemet mondani. Merte azt mondani, hogy »térdre csuhások«. (…) Ma már ezek a fiatalemberek azok, akik ellen nekem és a kortársaimnak kell fellépnünk, mert azt érezzük, hogy maguk megkeserítik a jövőnket, ellehetetlenítenek minket azáltal, hogy lopnak, csalnak, hazudnak. Kizárják a generációmat azokból a döntésekből, amik minket érintenek igazán. (…) Tudja, kedves házelnök úr, ma már az én generációm mondja azt maguknak, hogy »térdre csuhások«. Maguk már semmi olyan értéket nem képviselnek, ami elméletileg a Fidesz.”




 

Nagy később leírja, nem Fidesz-ellenes, és nemrégiben beszélgetett egy fideszessel, akivel sok mindenben egyet tudtak érteni.

 

„Legfőképp abban, hogy elegünk van abból, hogy nincs párbeszéd, hogy mi nem szólhatunk bele a jövőnkbe, elegünk van abból, hogy ma a politika inkább civakodás, mintsem logikus érvek által felépített diskurzus.”

 

Nagy részletesen leírja, hogy ezt a mai Fidesz már nem képes megtenni, és eljutott odáig, hogy „engem 19 évesen jobban érdekel az emberek jövője, az emberek jóléte, mint magukat bőven 50 felett, és ez nem a korról szól, hanem az emberségről.”

 

Levelét végül azzal zárja, hogy ő és generációja továbbra is nyitott a párbeszédre.

 

„Én a párbeszéd híve vagyok. És önök? Mi szívesen tárgyalunk magukkal. És önök szívesen tárgyalnának a generációmmal? Ha igen, akkor kerítsenek rá alkalmat. Üdvözlettel: Nagy Blanka”

 




Nagy Blanka a Momentum színeiben indult a Kiskunfélegyházi képviselőválasztáson az októberi helyhatósági megmérettetésen, de nem szerzett mandátumot.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top