Politika

Orbán bármit megenged Brüsszelnek, ha veszélybe kerül

nepszava.us

Örülök ennek az írásnak, mert megerősíti azt amit magam évek óta gondolok, és szűk körben ugatok: noha látszólag az ország röppályája nyílegyenesen egy, ha nem is III Birodalom-szerű, de legalábbis Franco-féle fasiszta diktatúra felé mutat (v.ö.: Bartus, Bruck, Debreczeni, Ungvári Tamás, Heller Ágnes idevágó írásai), ezen elemzések egyszerűen nem veszik kellő súllyal figyelembe a KARAKTERT.




 

” Mindez azt jelenti, hogy a “brüsszelező”, az EU-t elnyomó birodalomként emlegető, a nemzeti érdek védelmével mellét döngető, a “bevándorlás” hazug propagandájával manipuláló Orbán azonnal behúzza fülét-farkát, ha egyértelműen válaszút elé állítják.

 

Mindez rámutat a magyar belpolitikát uraló propaganda hazugságaira, a magyar emberek félrevezetésére, és Orbán jellemtelenségére is. Nem ismerünk a történelemben még egy hozzá hasonló gyáva, jellem nélküli diktátort, mert a hozzá hasonló küldetéses fasiszták legalább következetesek, bátrak és elszántak voltak. Éppen ezzel voltak képesek meghökkenteni és lebénítani a világot. Orbán még diktátornak is negyedosztályú selejt.”

 

pontosan erről van szó. ez az ember nem egyszerűen gyáva, hanem fóbiásan retteg minden olyan döntéstől, ahonnan már nem tudna visszatáncolni. mindezt pontosan (és igen színesen) illusztrálta a Borkai-ügy állatorvosi dakota lovának kezelése: OV annyira lefagyott, hogy még a mindenki által világosan látott egyetlen lehetséges döntést SEM VOLT KÉPES meghozni, hanem még most is oldalazásba és szánalmas mellébeszélésbe fogott. a “majd hétfőn mondok véleményt Borkai Zsoltról” nyilatkozat alighanem dobogós lesz a minden idők szar dumái versenyben.




szóval alighanem nem a szándék hiányzik itt a diktatúrára, hanem a képesség: OV – mivel karakteréből fakadóan képtelen bármibe rendesen beleállni – megpróbálja létrehozni a világ első lepapírozott diktatúráját. merem állítani, a közmunkás béréből maradt utolsó 10 ezrest egy finn kupameccsre feldobó alkoholistában több merészség van, mint amennyit OV magában valaha összekotorni lesz képes.

 

Lófasz lesz ebből, nem Halálcsillag, tekintetes úr.

 

(azt már csak a végére, zárójelbe: miféle végtelen emberi silányságot mutat, hogy OV most oktatja sajnálkozva Borkait, mintha nem tudná az egész ország, hogy ez az ő személyes döntése volt. undorító.)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top