Politika

Óriási a baj: A hatóság emberei lerohanták az ellenzéki pártot – megszállták a pártszékházat.

balramagyar.hu

Motozással és lefoglalásokkal indult az akció. Mindez 2019 Magyarország.




 

Csupán néhány héttel azután, hogy az ellenzéki Pikó András kampányközpontját megszállták a hatóságok, újabb hatósági letámadás történt, ezúttal egy ellenzéki párt székhelyén.

 

Mérce számolt be róla, hogy a Momentum Mozgalom Múzeum körúti székhelyén megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya, majd arról tájékoztatta a párt munkatársait, hogy kutatást, motozást és lefoglalást rendeltek el a Momentum irodájában.

„költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bűncselekmény tárgyi, okirati bizonyítékainak, bizonyítási eszközeinek felkutatása és biztosítása céljából”

– írja a Momentum nemrég kiadott közleményében.

A párt szerint a kutatást a Momentum 2018-as országgyűlési kampány költségvetési támogatásának elszámolása miatt rendelte el a NAV, valószínűsíthetően az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábbi feljelentése miatt.

 




 

A Mérce birtokába került határozat szerint a NAV a nyomozást azzal indokolta, hogy a Momentum a 2018-as országgyűlési választások során több mint 500 millió forint kampánytámogatásban részesült, ezzel kapcsolatban pedig az a gyanú merült fel,

„hogy a párt által közzétett, a kampányköltségek elszámolását alátámasztó bizonylatok között fiktív adatokkal ellátott bizonylatok találhatóak, a vonatkozó számlák mögött nincs valós teljesítés, így a Momentum Mozgalom a jóváhagyott céltól eltérően használhatta fel a költségvetésből származó pénzösszegeket.”

 

 

Az indoklásban emellett az ÁSZ 2018-as jelentése is szerepel, ami alapján a hatóság szerint felmerült annak a gyanúja, hogy a Momentum nem, vagy hiányosan tett eleget a kampánytámogatásokkal kapcsolatos elszámolási, számadási vagy tájékoztatási kötelezettségének, valótlan tartalmú nyilatkozatot tett, vagy valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használt fel.

IDŐKÖZBEN AZ ÁSZ IS KÖZLEMÉNYT ADOTT KI, MELY SZERINT

 

„Az Állami Számvevőszék a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során megállapította, hogy a Momentum Mozgalom mintegy 500 millió forint költségvetési támogatás törvényes felhasználását nem igazolta.




 

Ezért az ÁSZ 2019 januárjában a törvényi kötelezettségének eleget téve feljelentést tett. Az ÁSZ hangsúlyozza: amennyiben egy döntő mértékben közpénzekből működő párt megsérti a közpénzek felhasználására és elszámolására vonatkozó előírásokat, akkor a gazdálkodása nem átlátható az adófizető állampolgárok, valamint a saját párttagsága felé sem.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top