Politika

Rendkívüli: Kutatást, motozást és lefoglalást rendelt el a NAV a Momentum székhelyén

nyugatifeny.hu

Költségvetési csalással gyanúsítják az ellenzéki pártot.




Szerdán reggel a Momentum Mozgalom Múzeum körúti székhelyén megjelent a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya – közölte lapunknak eljuttatott közleményében az ellenzéki párt.

 

A NAV arról tájékoztatta a Momentum munkatársait, hogy kutatást, motozást és lefoglalást rendeltek el a Momentum irodájában

 




“költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bűncselekmény tárgyi, okirati bizonyítékainak, bizonyítási eszközeinek felkutatása és biztosítása céljából”.

 

A házkutatást a Momentum 2018-as országgyűlési kampány költségvetési támogatásának elszámolása miatt rendelte el a NAV, valószínűsíthetően az Állami Számvevőszék korábbi feljelentése miatt.

 

Az elmúlt több mint fél évben – miután az ÁSZ visszavonta a Momentum állami támogatásának felfüggesztését – semmilyen problémát nem jelzett sem az ÁSZ, sem a NAV.

 

Nem kértek be újabb iratokat, nem kerestek minket az ügyben, most azonban két héttel a választások után hirtelen bűncselekményekkel gyanúsítják a Momentumot, és fiktív számlákat keresnek – írja az ellenzéki párt.

 




Fekete-Győr András a Momentum belvárosi irodájában / fotó: Nyugati Fény

 

Miközben sem a kamupártok, sem a kormánypártok gyanús költéseit nem vizsgálják, az EP és az önkormányzati választások után a legerősebb ellenzéki párttá vált Momentummal szemben ismét hirtelen akcióba lendült az állampárti gépezet, minden eszközzel megpróbálva ellehetetleníteni minket – írják, hozzátéve:

“Nem ijedünk meg tőlük. A hatóságoknak pedig természetesen mindenben állunk rendelkezésére, hiszen ahogy eddig sem, úgy ezután sincsen rejtegetnivalónk.”

 

A fejleményekről beszámolunk.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top