Politika

Megint a magyar korrupcióval példálóznak az Egyesült Államokban, Orbán Viktor neve is feltűnik

Kép forrása - MTI/Koszticsák Szilárd

NYT magyarul közölt cikket, melynek címe: “Pénzes gazdák – hogyan fejik meg az Európai Uniót az oligarchák és a populisták?”




Az írás apropója, hogy 2019-ben 9 országban végzett kutatást a lap, és arra az eredményre jutott, hogy a támogatási rendszer szándékosan zavaros, durván aláássa az EU környezetvédelmi céljait, korrupcióval és érdekekkel átszőtt. Kitérnek a szlovák, bolgár, cseh helyzetre is, de maradjunk a Magyarországot érintő résznél.

 

Úgy tűnik, országunk kiváló példája ennek, hiszen a cikk magyar nyelven jelent meg, magyar példákat mutat be, magyar gazdákat, sőt még a volt agrárminisztert, Ángyán Józsefet is megszólaltatja. Van azonban valami, ami, vagyis inkább aki mellett most sem tud szó nélkül elmenni a lap, ez pedig Orbán Viktor miniszterelnök:

Ez a pénz ide, Fejér megyébe is vándorol, amely Orbán Viktor, Magyarország populista miniszterelnöke szűkebb hazája. Orbán, aki az európai szélsőjobb meghatározó alakja, Brüsszel és az európai elitek kíméletlen kritikusa, nem habozik elfogadni az Európai Unió által juttatott pénzt. Lapunk oknyomozói rávilágítanak, hogy az európai támogatást kegyúri rendszer fenntartására fordítja, amelynek segítségével gazdag embert csinál barátaiból és családtagjaiból, védi politikai érdekeit és megbünteti riválisait.

 

A cikk részletesen is kitér a kisebb és nagyobb gazdák pozíciójára, a politika gondolkodásmódjára és azokra az elvetélt kísérletekre, amikor valaki megpróbált szembeszállni ezzel, vagy megreformálni a szisztémát.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top