Politika

Orbán elvett 1,8 milliárd forintot az iskolák felújításától, és átcsoportosította a kiemelt beruházásokra

nyugatifeny.hu

Fontossági sorrend.




A legfrissebb Magyar Közlönyben jelentek meg azok a kormányhatározatok, amelyek értelmében a kormány négy területről

összesen 7,2 milliárd forintot

vett el és csoportosított át a kiemelt kormányzati beruházások körébe.

 

Az átcsoportosítás a költségvetés Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezeten belül történt.

 

A négy terület a következő:

  • nevelési, oktatási intézmények felújítása, beruházása – 1 milliárd 858 millió,
  • tornaterem-építési program – 1 milliárd 66 millió




  • tanuszoda-fejlesztési program – 1 milliárd 66 millió
  • Honvédelmi Sportközpontok fejlesztése – 3 milliárd 263 millió forint.

 

Ez összesen 7 milliárd 254 millió forint, ez a pénz átkerült a kiemelt kormányzati magasépítési beruházásokkal kapcsolatos kiadások tartalékának körébe.

 




napi.hu megemlíti azt is, hogy a határozat visszautal egy tavaly decemberi kormányhatározatra, amely felhívta az érintett minisztereket, hogy határozzák meg az irányításuk alá tartozó fejezetekben a 2019-es előirányzatokon belül, a kormányzati magasépítési beruházásokkal kapcsolatos feladatok ellátásából keletkező megtakarítások összegét.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top