Politika

A kormány elvett 1,8 milliárdot az iskolák felújításától – pedig korábban mást ígért Orbán

thepost.hu

Összesen 7 milliárd forintnál is többet csoportosítottak át erre a célra, pénzt vontak el tanuszoda-fejlesztési programtól is.




 

A Magyar Közlönyben megjelent határozatok értelmében a kormány négy területről összesen 7,2 milliárd forintot vett el és csoportosított át a kiemelt kormányzati beruházások körébe. Az átcsoportosítás a költségvetés Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezeten belül történt.

 

A négy terület a következő:

  • nevelési, oktatási intézmények felújítása, beruházása – 1 milliárd 858 millió,
  • tornaterem-építési program – 1 milliárd 66 millió
  • tanuszoda-fejlesztési program – 1 milliárd 66 millió

 

Honvédelmi Sportközpontok fejlesztése – 3 milliárd 263 millió forint.
Ez összesen 7 milliárd 254 millió forint, ezek mind bekerültek a kiemelt kormányzati magasépítési beruházásokkal kapcsolatos kiadások tartalékának körébe.




 

Ahogy azt a Napi.hu megemlíti, a határozat visszautal egy tavaly decemberi kormányhatározatra, amely felhívta az érintett minisztereket, hogy határozzák meg az irányításuk alá tartozó fejezetekben a 2019-es előirányzatokon belül, a kormányzati magasépítési beruházásokkal kapcsolatos feladatok – Beruházási Ügynökség általi – ellátásából keletkező megtakarítások összegét. Ennek a határideje idén március 31. volt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top