Politika

Kövér: Borkai csak megbotlott

thepost.hu

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kövér László szerint a Demokratikus Koalíció elnökénél kevés több kárt okozó figurája volt a XX. és a XXI. századi magyar történelemnek.




 

A házelnök a politikát érdekes műfajnak nevezve úgy fogalmazott: Borkai Zsoltnak az egyébként magánbűnök körébe tartozó erkölcsi botlása” a politikában szemlátomást megbocsáthatatlan bűnnek tetszik, de Gyurcsány Ferencnek vagy Horn Gyulának a “nemzet ellen elkövetett bűneinek sorozata” szemlátomást a megbocsátható bűnök sorába tartozik.

 

Kövér László azt mondta, nincs annál nagyobb bűne a rendszerváltozásnak, mint hogy négy évvel az első szabad választás után éppen “egy fegyverrel a saját népe ellen harcoló hazaárulót” jelölt az MSZP a miniszterelnöki székbe. A házelnök Horn Gyulát azonban “egy grál lovagnak, egy nemzeti hérosznak” nevezte Gyurcsány Ferenchez képest, akit “egy pitiáner, senkiházi nemzetárulónak” titulált.




 

A fideszes politikus szerint a Gyurcsány Ferenc által elkövetett bűnök – “az őszödi beszédtől a lovasrohamon, rendőrrohamon keresztül az összes hazudozásáig, amiről ő beszélt” – és a Borkai által elkövetett erkölcsi kisiklás nem mérhető össze. Azt is mondta, sajnálja azokat, akik a baloldali “ifjú generáció üdvöskéi” közül korábban úgy nyilatkoztak, hogy azért nem fognak össze vele, mert nem akarják “összegyurcsányozni” magukat, de a “hatalomért és a koncért” néhány hónap leforgása alatt gyökeresen megváltoztatták a véleményüket és most már “bűzlenek a gyurcsányizmustól”.

 

Nem lehetnek büszkék arra, amit Borkai Zsolt a közösségük tagjaként művelt, arra viszont igen, hogy a nemzeti oldalon nem lehet következmények nélkül ekkorát hibázni

– jelentette ki.

 

Hangsúlyozta: Borkai olyan ember, aki olimpiai bajnokként Magyarországnak szerzett dicsőséget, aki Győr polgármestereként jól működő, fejlődő, prosperáló és gazdag várost ad át majd az utódjának. Nem egy teljesítmény nélküli, senkiházi nyikhajról”, nem olyan emberről van szó, aki a nemzeti érdekek szempontjából jelentős teljesítményt rombolt le azzal az egyetlen botlással, amit nyilvánosságra tártak. A baloldalon azonban egy vállrándítással térnek napirendre minden erkölcsileg elfogadhatatlan cselekedet fölött – mondta a házelnök a kispesti és budaörsi ellenzéki politikusok ügyeire utalva.

 

Kövér László azt mondta: az a karaktergyilkosság, az az uszítás, az a suttogó propaganda, amely az Antall-kormányt is megbuktatta, tulajdonképpen az elmúlt harminc évben mindig a baloldal eszköztárába tartozott. Ma már nem kell titkosszolgálati közreműködés sem ahhoz, hogy valakinek titokban felvegyék a mondanivalóját, vagy éppenséggel egy telefonnal az engedélye nélkül levideózzák bármilyen élethelyzetben – tette hozzá.

 

Mindenki a zsebében hord egyfajta titkosszolgálati rendszert, és mivel nincs igazi szankció, ami ezt a személyiségi jogok védelme érdekében megtorolná, egyre szélesebb körben alkalmazott divattá válik – mondta. Azonban kiemelte: aki a közéletre adja magát, annak eleve fokozottan érzékenynek kell lenni arra, hogy véletlenül se kerüljön félreérthető, vagy pláne egyértelműen méltóságán aluli helyzetbe.

 

A házelnök az interjúban a romániai elnökválasztási kampánnyal kapcsolatban – amelyben Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője nem az erdélyi magyar, hanem a román liberális jelölt mellett kampányolt – megjegyezte:

a magyar baloldal mindig hajlamos volt arra, hogy a saját népe, nemzete ellen bárkivel szövetkezzen.

 

Gyurcsány Ferenc december ötödikét megelőző gyalázatos kampánya is csak azok számára volt meglepetés, akik elfelejtették, hogy mit művelt a baloldal 1990 előtt, 56-ban és utána, vagy 1919-ben – mondta a házelnök a kedvezményes honosításról 2004. december 5-én tartott magyarországi népszavazásra utalva. Szomorúnak nevezte, hogy “a fiatal generációban ez a mentalitás újratermelődik”.

 




Ez a cselekedetük semmiben nem különbözik attól, hogy az olimpia nemzeti önazonosság szempontjából óriási jelentőségű ügyét pitiáner hatalmi szempontokból megfúrták

– emelte ki Kövér László.

 

Az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitányán történtekről szólva a házelnök kijelentette: az a fajta verbális mélység, amelyet Hadházy Ákos képviselő elért, párját ritkítja, és nem szeretné, ha a jövőben elterjedne.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top