Politika

A havi bér egy részét megtakarítási számlára utaltatná a számvevőszék elnöke, amit az állam kezelne

hirzona24.com

Formabontó ötlettel állt elő egy hétfői interjúban Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. A javaslat lényege, hogy mivel minden előrejelzés szerint a következő években pénzügyi válság közelít, nem ártana felkészíteni a lakosságot a takarékoskodásra. Pontosabban mondva: az állam szívesen megtakarít a dolgozóknak az ő pénzükből. Nem kósza ötletről van szó, az interjú címe is úgy szól: „Háromhavi tartalékot a családoknak!”




A jövőben a kormány ahhoz kötné a bérnövekedést, ha a munkáltató a bér átutalása során annak egy részét automatikusan egy megtakarítási számlára küldi meg:

„A kormányzat tehetne egy ajánlatot a foglalkoztatónak, hogy a következő évek bértárgyalásainál nagyobb bérnövekedésre csak akkor kerülhessen sor, ha a munkabér-átutalás pillanatában a foglalkoztatók egy bizonyos összeget nem követlenül a dolgozóknak fizetnek, hanem a dolgozó megtakarítási számlájára utalnak.”

 

Domokos szerint közgazdasági konszenzus van abban a kérdésben, hogy legalább három hónapnyi megtakarítással kell rendelkeznie egy családnak ahhoz, hogy egy váratlan helyzetben ne roskadjon meg a háztartás, és képes legyen alkalmazkodni.

Azt mondta meg, hogy az államnak ösztönzőket kellene adnia annak érdekében, hogy az emberek a megtakarítást válasszák az azonnali költés helyett, mint például a megtakarítások értékállóságának biztosítása, akár inflációkövető állampapírokkal, vagy a kamatadó eltörlése is, bár a legerősebb „ösztönző” nyilván az lenne, ha a munkáltató automatikusan megtakarításra kényszeríteni az éves bér egy negyedét.




 

„Szükség van a költségvetési stabilitásra, de legalább ekkora szükség van arra, hogy a magyar társadalmat pénzügyileg tudatos és erős, megtakarító családok alkossák” – nyilatkozta még Domokos.

(24.hu via Világgazdaság) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top