Politika

A rendőrség vizsgálatot indított: Több ezer rendbeli gondatlanságból elkövetett emberölés lehet az egészségügy leépítése?

Fotó: Soós Lajos / MTI

Kásler Miklós februárban benyújtott 10 pontos egészségügyi programjában azt írta, modernizálni szeretné a sürgősségi és háziorvosi ellátást, annak érdekében, hogy a súlyos vagy veszélyeztetett betegek időben megkapják az ellátást. Az erről készült dokumentum szerint ugyanis 2017-ben




a legjobb időben történő beavatkozással 24 ezer haláleset megelőzhető lett volna.

 

Erre az adatra utalva egy hete írásos kérdést küldött Polt Péter legfőbb ügyésznek Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő, amiben azt kérdezi, hogy

BŰNCSELEKMÉNY-E 24 EZER EMBER HALÁLÁT OKOZNI?

 

 

Bangóné részletesen kifejti, hogy a Btk. az emberölés megvalósulásához nem határoz meg elkövetési magatartást, az bármilyen magatartással megvalósítható. Ezért szerinte az is bűncselekménynek számíthat, ha az egészségügyi ellátórendszer hibájából, illetve az egészségügy alulfinanszírozása okán tízezrek vesztik életüket. Mint írja,

AZ EGÉSZSÉGÜGY HELYZETE ÉRDEMBEN NEM VÁLTOZOTT A MINISZTER NYILATKOZATA ÓTA, A TERÜLET NEM KAPTA MEG AZ ÁLTALA IGÉNYELT 1500 MILLIÁRD FORINTOS ÁLLAMI TÖBBLETFORRÁST, ÍGY AZ VÁRHATÓ, HOGY A NEM MEGFELELŐ ELLÁTÁS MIATT IDÉN IS 24 EZER KÖRÜLI EMBER FOGJA ÉLETÉT VESZÍTENI.

 




 

A szocialista képviselő a legfőbb ügyésztől azt kérdezte, hogy meglátása szerint felelős-e bárki ezért a helyzetért, és ha igen, az jogi felelősség-e és milyen szankciókat vonhat maga után. Bangóné Polttól azt kérte, hogy beadványát egyúttal tekintse ismeretlen tettes elleni feljelentésnek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top