Politika

Kormány: 27 millió forint egy átlag magyar háztartás vagyona

MTI Fotó: Illyés Tibor

Jelentősen nőtt a háztartások nettó vagyona 2014 és 2017 vége között, miközben az áremelkedés ebben az időszakban 5 százalék körül alakult, a szektor nettó vagyona 44 százalékkal lett nagyobb – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank.




 

Huszár Gábor, az MNB elemzője kedden a jegybank sajtótájékoztatóján arról beszélt,

a vagyonnövekedésben elsősorban az ingatlanok értékének emelkedése játszotta a vezető szerepet.

 

A jegybank „Miből élünk?” című, 2017-es háztartási vagyonfelmérésének eredményei szerint a vagyonnövekedés lényegében minden háztartási csoportban jelentős volt, akár életkor, régió vagy a nettó vagyon nagysága szerinti bontásban vizsgálták azt.

 

Az átlagnál lényegesen nagyobb mértékű volt viszont a növekedés Közép-Magyarországon és az Alföldön, a 66-75 éves korosztályban,

illetve a vagyon nagyságát tekintve a felső 10 százalékba tartozó háztartásoknál.

 




A háztartások alsó 50 százalékának részesedése a teljes nettó vagyonból 2014-es felméréssel összehasonlítva lényegében változatlanul, 9 százalékon állt. Az egy háztartásra jutó nettó vagyon átlagos nagysága 27 millió forint, a medián érték (a közép érték) 12 millió forint volt 2017 végén – jelezte a jegybank szakértője.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top