Politika

Puccsot szerveztek Schmidt Mária ellen – minden alkalmazottja egyszerre mondott fel

hirzona24.com

A XXI. Század Intézet  munkatársai azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmondtak.




A hírt Schmidt Mária jelentette be a szervezet Facebook-oldalán.

Mint írta, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány fenntartásában működő

XXI. Század Intézet munkatársai, köztük Lánczi Tamás, az Intézet igazgatója a mai napon váratlanul és puccsszerűen, azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmondta munkaviszonyát.”

 

 

Schmidt hozzátette, hogy “a munkatársak döntése kockáztatja a XXI. Század Intézet tevékenységét, különösen az önkormányzati választási kampány előtt végzett kutatások publikálását, valamint a Kormány által meghirdetett, >>30 éve szabadon<< Emlékév egyes programjainak megvalósulását.”

 

 

Megjegyezte azt is, hogy “bár az igazgató és néhány munkatárs döntése nehéz helyzetbe hozza a Közalapítványt, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a XXI. Század Intézet a vállalt feladatait zökkenőmentesen végezze”.

 




 

Lánczi Tamás korábban a Schmidt Mária tulajdonában került Figyelő főszerkesztője volt. Márciusban mondott le, miután kiderült, hogy a lap beolvad a fideszes médiaholdingba, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványba.

Forrás: hvg.hu forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top