Politika

Kásler: “Jönnek haza az orvosok, és az egészségügy is rohamtempóban fejlődik”

hirzona24.com

A miniszter szerint az egészségügyből érkező egyre szörnyűbb hírek ellenére nincs semmi probléma az ellátással.




Csökkent a külföldön munkát vállaló orvosok száma, a 2010-ig tapasztalható kedvezőtlen trend mára megfordult – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta, jelenleg hatezerrel több orvos dolgozik az egészségügyben, mint 2010-ben. “Elindult az orvosok visszaáramlása, jelenleg még nem nagy számban, de a tendencia kedvező, ugyanakkor az elvándorlás dinamikája jelentősen csökkent” – fogalmazott. Ez Kásler szerint számos intézkedésnek köszönhető, így például nőtt az orvosegyetemeken a hallgatói létszám, az ösztöndíjprogramoknak köszönhetően többen tudnak a rezidensképzésbe bekapcsolódni, és szerinte javultak az orvosok munkakörülményei is. Hozzátette: az orvosegyetemeken 30 százalékkal emelkedett a hallgatók száma, 20 százalékkal a külföldieké.

Az egészségügyi bérekről szólva azt mondta, 2010 óta az ágazatra fordított juttatások összege jelentősen nőtt. Emlékeztetett: 2012-ben megkezdett béremelés nyomán összesen 207 ezer forinttal nőtt a szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére. Példaként elmondta, hogy 2019-ben egy négy-öt éve végzett orvos alapilletménye 470 ezer forint körül van, egy nyugdíj előtt álló orvosé pedig 575 ezer forint. A miniszter közölte, jövőre a közszféra béremelésére 4100 milliárd forintot szán a kormány, ebből jövőre az egészségügyi szféra béremelésére 280 milliárddal jut több, mint 2010-ben.

 

A traumatológiai és érsebészeti ellátásról szólva Kásler azt mondta, mindkét területen megfelelő a betegek ellátása. Ironikusan úgy fogalmazott, hogy “az utolsó időkben minden hónapban összeomlik a traumatológiai ellátás“, azonban azt hangsúlyozta, hogy egyetlen egy beteg sem maradt ellátatlanul.

 

Kifejtette: a legsúlyosabb traumatológiai betegek folyamatos ellátását végző három budapesti intézet szerinte megfelel a lakosságszám szerinti nemzetközi standardoknak, egy negyedik intézet pedig készenlétben áll. A miniszter egyben cáfolta azokat az ellenzéki kritikákat, miszerint a traumatológiai ellátás az elvárt kapacitás 75 százalékán működne.




 

Szomorúnak nevezte, hogy hírré vált egy orvos kolléga halála, és ezt úgy aposztrofálták, hogy a haláleset miatt összeomlott a fővárosi érsebészeti ellátás. A miniszter szerint ilyenről nincs szó, szavai szerint az “ellátás egyetlen egy másodpercre sem állt meg”, minden egyes beteg, aki ilyen ellátásra szorul, megfelelően ellátják.

 

Kásler Miklós hangoztatta, a különböző szakmapolitikai programok célja, hogy javuljon a magyar emberek egészségi állapota, nőjön az egészségben eltöltött évek száma.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top