Politika

A rendőrség szerint választási csalás történt tavaly, aztán felfüggesztették a nyomozást

hirzona24.com

Pont egy fideszest és egy kamupárt jelöltjét érintette az ügy.




Felfüggesztette a nyomozást a terézvárosi választási csalási ügyben a BRFK, úgy, hogy a rendőrség számára is kiderült egyértelműen, csaltak az ajánlóívekkel – írja az Index.

Még a tavalyi választások előtt számolt be arról a Nyugati Fény, hogy feljelentést tett a DK-s Oláh Lajos választási csalás gyanúja miatt. Oláh delegáltja összehasonlította a fideszes jelölt Bajkai István (aki az Orbán-család ügyvédjeként híresült el) és a Lévai Katalin-féle kamupárt (Lendülettel) jelöltjének ajánlásait, és azt találta:

legalább 341 (!) esetben egyeznek az ajánlások, csak más az aláírás.

 

Lendülettel zuglói jelöltjét, Lévai Katalint hasonló ügy miatt nem engedte indulni a választási bizottság.




 

A rendőrség most megállapította, hogy nyilvánvalóan választási csalás történt, de mivel

az elkövető kiléte a nyomozás során nem volt megállapítható,

felfüggesztette a nyomozást.

 

Nem csak ez bicskanyitogató az ügyben, az Index cikke szerint a rendőrség azt is megállapította, hogy jogellenesen töltötték ki az íveket, de

“a nyomozás során személyi és tárgyi bizonyítékokat felkutatni,

melyek alapján a tényleges elkövető kiléte megállapítást nyerne, nem volt lehetséges.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top