Belföld

Nagy a baj: Fele annyian jelentkeztek rendőrnek idén, mint tavaly

hirzona24.com

Míg 2014-ben 3060-an, 2018-ban már csak 1715-en jelentkeztek, az idén pedig alig 880-an érezték vonzónak a rendészeti képzést – közölte a lap érdeklődésére a Belügyminisztérium.




Rossz hír az is, hogy ezek közül sokan már a felvételi vizsgán sem jelennek meg, akik pedig igen, azok közül 30 százalék kihullik az alkalmassági vizsgákon.

A pénz sem teszi vonzóvá a szakmát, az egyik rendészeti középiskola tanára úgy nyilatkozott a Népszavának, hogy “nem lehet azon csodálkozni, hogy ilyen mértékben csökken a jelentkezők száma,a rendőri pálya nem vonzó, egy gyárban, betanított munkásként többet lehet keresni”.

Különösen nagy a visszaesés a miskolci rendészeti szakközépiskolában: míg 2010-ben 2618-an jelentkeztek, tavaly már csak 640-en, idén pedig mindössze 303-an.

 

“Elkeserítő, hogy már a nyílt napra sem jönnek el, nemhogy jelentkezzenek. Régebben legalább érdeklődtek, de mára teljes az érdektelenség. Azt látjuk, hogy legfeljebb “biztosítékként” adják be a felvételi kérelmet hozzánk is, de ha bekerülnek egy normál felsőoktatási intézménybe, többségében inkább azt választják” – panaszkodik az egyik rendészeti középiskola tanára.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top