Politika

Ungváry: ha a Fidesz-kormány elveszítene egy választást, kulcsfiguráinak jelentős része börtönbe kerülne

hirzona24.com

A kormányt olyan választáson biztosan nem lehet leváltani, amelyet a Fidesz szervez, az ellenzék a részvételével pedig csak legitimálja az antidemokratikus rendszert – többek közt erről beszélt a Magyar Narancsnak adott interjújában Ungváry Krisztián. A történész elmondta véleményét a Soros-ellenes kampányról, és az ezzel kapcsolatos antiszemita indulatok felkorbácsolásáról. Mint mondta:




Elvileg persze mindenki kritizálható, így Soros György is. De a magyar kulturális tradíciók ismeretében egyértelmű, hogy ez a kampány antiszemita klisékre játszik rá. Soros György isteni ajándék Orbán Viktornak, tökéletesen alkalmas a vélt ellenség megjelenítésére, ahogy más szempontból egyébként Gyurcsány Ferenc is ilyen. Soros a globalizáció veszélyeit, Gyurcsány a komolytalan politizálást testesíti meg a magyar közbeszédben.

 

 

Ungváry ma is jó ötletnek tartaná, hogy az ellenzék bojkottálja az európai parlamenti választásokat:

A magyarországi parlamentarizmus és a választás ma valójában politikai színjáték, olyan formát reklámoz, ami mögött már nincs tartalom. A parlament nem a fékek és ellensúlyok háza, semmi jelentősége nincs a bizottságoknak, az interpellációs lehetőségeknek. Nem érdemes eljátszani a parlamentarizmust akkor, amikor a hatalomgyakorlás nem parlamentáris. Jobb lenne nyilvánossá tenni, hogy az egész valójában egy álca, egy álparlament, egy áldemokrácia.

 

 

A történész ugyanakkor szép dolognak tartja az ellenzék fellépését a túlóratörvény tárószavazásán, de az ellenzék megosztottságát nagy problémának tartja.

Hosszú idő után az ellenzék végre magához ragadta a kezdeményezést. De mire mentek vele? Mindennap tiltakozniuk kellene a köztévé előtt, de ezt sem tudták egységesen végigvinni. Nem érdemes betartani a játékszabályokat, amikor a másik oldal folyamatosan csal. Ha egy nem fair választás eredményét mégis elfogadjuk, azzal utólag legitimáljuk a folyamatot. Szerintem ez a rendszer választáson nem lesz legyőzhető, olyan választáson biztosan nem, amelyet a Fidesz szervez.

 




 

Szerinte a Fidesz nem engedheti meg magának, hogy elveszítsen egy választást, mert kulcsfiguráira börtön várna.

Nem engedhetik meg maguknak a vereséget. Ha ez a kormány elveszítene egy választást, akkor kulcsfiguráinak jelentős része börtönbe kerülne. Ebből következik, hogy a jogtiprás igazi mélységeit is csak akkor tapasztaljuk majd meg, amikor egy válság miatt reális eshetőség lesz a Fidesz kisebbségbe szorulása.

 

 

Kiemelt kép: Ungváry Krisztián történész a kormányellenes tüntetésen az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából, 1956-2016 – A szabad Magyarországért! címmel tartott díszünnepség ideje alatt az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2016. október 23-án. A történészt az eseményen bántalmazták.

(MTI / Marjai János) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top