Politika

Rétvári szerint nyugaton már hanyatlik az oktatás, de nálunk világszínvonalú

hirzona24.com

Kelet-Európának egyre nagyobb szerepe lesz a jövőben a tehetséggondozásban, mivel itt még az iskoláknak lehetőségük van ezzel foglalkozni, és nem az integrációra kell összpontosítaniuk – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Vácon, a Piarista Gimnáziumban.




Rétvári Bence – aki a térség KDNP-s országgyűlési képviselője – az Új Nemzedék Központ szervezésében megvalósuló családi tehetségnapon arról beszélt, hogy Európának egyre nagyobb szüksége lesz azokra a tehetséggondozókra, akik egyre jobban, egyre több tehetséget tudnak kibontakoztatni, mivel a nyugat-európai oktatást ma leginkább a társadalmi integráció elősegítése köti le.

Úgy tudja, hogy mivel Európába az európai kultúrától teljes mértékben elkülönülő gyerekek érkeznek, az iskola korábbi tanító, nevelő és tehetséggondozó szerepe megváltozott, és most a társadalmi integrálódás elősegítése köti le.

Az államtitkár szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban a kormány intézkedései minden más mellett az oktatásban is igyekeztek a tehetséget ösztönözni.

 

Ezt nyilván máshogy látják azok a diákok, akik például április 26-án tüntetnek a 2020-tól a felsőoktatási felvételi kritériumává váló nyelvvizsga-kötelezettség ellen, mivel szerintük nincs minőségi nyelvoktatás a magyar iskolákban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top