Politika

A földre taszítja a nyugdíjasokat a Fidesz: ezzel bevitték a gyomrost az időseknek

Fotó: Kovács Attila / MTI

A nyugdíjasok védelme csak kampányidőszakban fontos a kormánynak. Amikor épp nem kell őket meggyőzni, mindenre jut pénz, csak rájuk nem. 2020-ban nem változik az öregségi nyugdíjminimum 28 500 forintos összege. Gulyás Gergely szerint az emelés nincs a kormány napirendjén — írta meg a Privátbankár.




Azok, akik mindössze ekkora mértékű ellátásban részesülnek, pár ezer forint emelés is sokat jelentene, de úgy tűnik, hiába változik a pénz vásárlóereje, ezt az összeget a Fidesz a 2010-es kormányra kerülése óta egyáltalán nem változtatta.

 

A lap emlékeztet: az infláció 2008 óta 26,4 százalékos volt ebben az időszakban, ráadásul az idősek kosarában meghatározó élelmiszerek az elmúlt években nagyobb mértékben drágultak, mint a társadalom teljes kosara.

Nem csak a legkisebb nyugdíjú idősek érintettek!

 

Fontos, hogy a 28 500 forint több szociális ellátás megállapítása során is alapként szolgál, ami már jóval több ember pénztárcáját érinti. Ezen okokból lenne égető szükség az összeg emelésére.




 

A nyugdíjminimumhoz hasonlóan az államfő fizetése is rég (tíz éve) emelkedett utoljára. Most azonban azt megduplázzák, 1,5 millióról 3 millióra emelik. Ha másban nem is, legalább ebben vigaszt nyerhetnek a 28500Ft-ból tengődők…

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top