Politika

Rengeteg magyarnak törölné a TAJ-számát a kormány: vigyázz, nehogy te is beletartozz!

Kép forrása: MTI

Az országgyűlés az idei utolsó parlamenti ülésnapon, szerdán egy olyan törvényt fogadott el, melynek értelmében a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeinek orvosi ellátása kerül veszélybe.




Eddig úgy működött a rendszer, hogy akik után a munkahelyük vagy az állam nem fizet TB-járulékot, havi 7500 forintért megválthatják azt, és amennyiben három hónapon túli tartozásuk van, akkor is ellátják őket az egészségügyi intézményekben, majd az adóhatóság behajtja a hátralékot.

 

A most megszavazott törvény értelmében azoknak, akiknek nincs társadalombiztosításuk, mostantól készpénzben, a helyszínen, előre kell fizetni azért, hogy az orvos ellássa őket. Aki három hónapon túl nem fizeti a járulékot, mert mondjuk munkanélküli, egyetem után még nem talált munkát vagy háztartásbeli, annak egyszerűen törölnék a TAJ-számát.

Amennyiben pedig ez megtörténik, az ellátást igénybe venni szándékozó ember állami finanszírozásra jogosulatlanként jelenik meg a rendszerben, így az adott intézményben piaci árat kellene hogy fizessen azért, hogy foglalkozzanak vele.

 

Ez körülbelül 10000 forintos terhet jelent, sőt, a 10000 forintos ellátásban felírt gyógyszereket teljes áron, tehát a társadalombiztosítási ártámogatás nélkül kell megvásárolniuk.




 

Amíg a magyar kormány Afrikában, Ázsiában vagy a Közel-Keleten kórházakat épít, addig itthon kivéreztetik az egészségügyet, és ezért a szétbarmolt infrastruktúráért a legelesettebbektől még pénzt is elkér..

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top