Politika

Orbán megbosszulja ellenségeit: itt a lista, közvetlenül érinthet téged is

Kép forrása: MTI

2018 novemberében tíz szakkollégium közös nyilatkozatot adott ki a CEU Budapesten maradásáért. Ebben úgy fogalmaztak, hogy




a CEU Budapesten maradása Hazánk alapvető érdeke: a nemzetközi színvonalú oktatás, az egyetemen folytatott magas szintű kutatói munka, valamint az egyetemi oktatói gárda jelentős kapcsolati- és tudástőkéje Magyarországot építi és gazdagítja.

 

Vasárnap az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium egyik öregdiákja arról ír a Facebookon, hogy a szakkollégiumoknak meghirdetett pályázatok elbírálásakor az előző évek összegeinél jóval kisebb támogatást kaptak azok a szakkollégiumok, amelyek korábban kiálltak az azóta Bécsbe üldözött CEU mellett.

 

A pályázati eredményekből az látszik, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tehetségfejlesztés segítése célját szolgáló Nemzeti Tehetségprogram keretében meghirdetett, célzottan a magyar nyelvű szakkollégiumok számára egy általános működést segítő pályázat eredményei alapján a közös levelet aláíró szakkollégiumok sokkal kevesebb pénzt kaptak, mint a előző években, de még a pályázat többi nyertesénél is.

2018-ban minden intézmény egymillió forint feletti összeghez jutott, most csak azok kaptak egymillió forint alatti összeget, akik aláírták a közös levelet.

 




Egyébként a levelet nem aláíró szakkollégiumok körülbelül ugyanannyi támogatást kaptak, mint tavaly. A 2018-as pályázati eredmények innen, a 2019-es eredmények pedig innen érhetőek el.

 

A magyar kormány mindent bevet, és mindent elkövet annak érdekében, hogy megbosszulja azokat, azon intézményeket, akik szembe mernek fordulni ostoba törekvéseivel.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top