Politika

A fideszes Pesti Imre szerint “felér egy bűncselekménnyel”, hogy az ellenzék leszavazta a kórházépítést

Pestibulvar.hu

Vastagbőr rovatunkat olvasták.

“KÓRHÁZSTOPOT” RENDELT EL A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS, AMIKOR A BALLIBERÁLIS TÖBBSÉG LESZAVAZTA A DÉL-BUDAI CENTRUMKÓRHÁZ MEGÉPÍTÉSÉT TÁMOGATÓ ELŐTERJESZTÉST




– ezt Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő mondta keddi sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, szerinte az ellenzék “emberek életével játszik”, egyáltalán nem érdekli őket a budapestiek egészsége, azért szavazták le a kórházépítést. Hozzátette: ez szerinte

“FELÉRT EGY BŰNCSELEKMÉNNYEL”.

 

A kormányon a rendre fiskális fegyelmet hangsúlyozó, ellenzékben mégis eszelős költekezést követelő kormánypártok képviselője szerint mialatt az ellenzék évek óta azzal támadja a kormányt, hogy elhanyagolja az egészségügyet, aközben hatalomra kerülve “a Gyurcsány Ferenc által mozgósított csapat” alig egy hónap alatt elárulta a választóit, ígéreteikről ugyanis egykettőre bebizonyosodott, hogy mind hamis volt.

Ezt szerinte az bizonyítja, hogy hiába nyújtotta be a Fidesz-KDNP a dél-budai centrumkórházra vonatkozó terveiket, azt a fővárosi ellenzéki többség egyből leszavazta. A képviselő, hogy szavait nyomatékosítsa, a sajtótájékoztatón még látványterveket is bemutatott az 1000 ágyasra tervezett centrumkórházról. Hogy vajon mikor vált ennyire a szívügyévé az egészségügy, miközben az elmúlt években egyetlenegyszer sem emelte fel a szavát az ellátórendszer szisztematikus lerohasztása ellen, az sajnos nem derült ki.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top