Politika

Egy régi Orbán talpnyalót köpött ki a társadalom

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Szombaton délelőtt Kincses Gyulát, az Újratervezés csoport jelöltjét választották az orvosok a Magyar Orvosi Kamara elnökévé. Míg Éger István eddigi elnök 120, addig Kincses Gyula 202 szavazatot kapott.




 

Éger bukása várható volt, hiszen bár az utóbbi időben próbált kritikus hangot megütni a kormányzattal szemben, de semmilyen eredményt nem tudott elérni, és mindenki emlékezett Orbánhoz való hűségére. Mostani beszámolójában is mindent szépnek és jónak festett le, és a fiatal orvosokat kritizálta, akik nem tudják még, hogyanmennek a dolgok.

 

Már akkor lehetett sejteni, hogy valami van a levegőben, amikor Éger beszámolóját a küldöttek egy szoros, 51-49-es szavazati aránnyal elutasították, amire az elmúlt 16 évben nem volt példa. Kincses Gyula orr-fül-gégész, egykori államtitkár megválasztását

HANGOS ÜDVRIVALGÁS KÍSÉRTE!

 

Kincses célja, hogy úgy tudjanak változást elérni az egészségügyben, hogy mind az orvosok, mind a betegek mögötte állnak a változásnak, így kialakul egy olyan társadalmi  nyomás, melyet a politika nem hagyhat figyelmen kívül. Partnernek tekinti a kormányt is az orvostársadalom és a betegek mellett.

 

Gartulálunk!

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top