Politika

Deutsch: az emberek imádnak megrohadni a munkahelyükön!

fuggetlennemzet.hu

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének korábbi főtitkára tette helyre egyírásban Deutsch Tamást, a Fidesz Ep- képviselőjét, aki kvázi azt magyarázta el, hogy az emberek imádnak megrohadni a munkahelyükön

 




Akinek nincsen meg Deutsch Tamás a következőket bírta mondani: (ex-miniszter, volt miniszterelnöki biztos, többszörös elnök, alelnök, EP-képviselő stb.). Ne csináljunk már Krisztusból bohócot! (…) Az emberek – induljunk már ki ebből! – nagyon-nagyon jelentős részben örömmel dolgoznak ott, ahol dolgoznak, van egy szakmai végzettségük, nem munkahelyüknek, hanem hivatásuknak tekintik. És lehet, hogy 8:15-re kellene hivatalosan beérniük, de 7:50-kor bent vannak, és lehet, hogy 16:45-kor elmehetnének, de ha van elvégzendő munkájuk, akkor 17:30-kor, sőt, 18:15-kor is ott vannak a cégnél.”

 

Dávid Ferenc az ismert gazdasági szakember a Hírklikken egy bejegyzésben reagált a Fidesz politikusának botrányos kijelentéseire, mint írja: vélhetően provokáció (és nem véletlen), hogy kenyéradó gazdái vele mondatták el ezeket a mondatokat.

 

Azzal az emberrel, aki – „örök gólyaként” – csaknem másfél évtizednyi gürcöléssel (1986-1999) végezte az egyébként normál menetben ötéves jogi egyetemet. Azt is csak azért, mert a Nagyfőnök nyilvánosan elmondta, hogy addig nincs miniszteri bársonyszék, amíg nincs diploma. Hát gyorsan lett. Sok-sok befektetett munkával, gondolom reggeltől-estig tartó tanulással- jegyzi meg Dávid

 

Majd arra is felhívja a gazdasági szakember a figyelmet, hogy az a fazon próbál a munka öröméről mesélni, aki – professzionális álláshalmozóként – egész életében alibizett, pendlizett, reprezentált vagy másokat ordenáré módon minősített. A verseny szférában, (ahol D.T. egy percet sem dolgozott) 800 ezer ember, a közszférában (ahol három évig miniszterkedett) további 300 ezer ember gályázik minimális bérért, illetve garantált bérminimumért. Deutsch szavaival – „jelentős részben örömmel”. Ez is megérne egy nemzeti konzultációt.

 




Az kukorékol a közszolgálati dolgozók helyzetéről, béréről és munkakörülményeiről a kamerába, aki kormánytagként – a köz magas rangú szolgájaként – vidáman eltapsolt 5,2 milliárd forintot a soha nem működő stadion-beléptetési kapurendszerre. Meg is kapta a magáét a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökétől: „Ha annyira aggódik az MLSZ-ben elköltött pénzek miatt, akkor próbálja meg eladni az általa a minisztersége idején vásárolt beléptető-kapunak álcázott síkapukat”. Természetesen sem üzemeltetni, sem eladni nem tudta a szisztémát. Felelősségre vonásra emlékszik valaki?

 

Ő képvisel minket Európában, ő az MTK elnöke, ő a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke. Reggel 7:50-től este 18:15-ig. Ne csináljunk már Krisztusból bohócot!- zárja sorait a szakember

Forrás: Hírhugó




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top