Politika

Hangfelvétel bizonyítja a Borkai zsarolását – igaz volt a DK-s vonal

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az RTL Klub Híradójának birtokába jutott több hangfelvétel, amit titokban rögzítettek, készítőjük szerint a Borkai Zsoltról készült intim fotókról beszél Póczik József.




 

Pócik József egykori válogatott labdarúgóról, korábbi DK-s önkormányzati képviselőjelöltről korábban már a Nemzeti Sport(!) írta meg, hogy zsarolhatta Borkaiékat, a héten pedig elő is állították a Magyar Nemzet információi szerint.

 

A hangfelvételeket Puska Péter készítette, aki győri focista volt korábban és most is Rákosfalvy Zoltánnak dolgozik, rajta keresztül próbált meg Póczik kapcsolatot teremteni Borkaiékkal. Az egyik felvételen ez hangzik el:

– Jó, és mi a pénz, amit kér érte?
– Hát az a tízes, amit beszéltünk.
– Tízmillió, jó. És a fényképeken kívül előjött, hogy van egy pár perces videó is.
– Igen, igen, azt is mondta, de hát, figyelj ide, jobb minél előbb rendezni vele, mert tudom, hogy milyen labilis a faszi. Én őt ismerem, de találkozni nem. Én is csak ilyen közvetítőn keresztül vagyok vele.

 

A másikon pedig ez:




– Akivel te kapcsolatban vagy, abba megbízol 100 százalékig.
– Így van. Az ugyanannyi, mintha én mondanám a Zolinak, hogy ebből több nem létezik semmi, nem lesz, hogy holnapután megint a faszom tudja kinek adtak ebből valami lóvét vagy kinek nem. Itt más olyan nem létezik, hogy valaki ebből pénzt akarna kérni még legközelebb.
– Vagy te, van ez a közvetítő, akiben 100 százalékig megbízol és az tartja kézben ezt a csávót, akinél vannak a felvételek.
– Igen, így pontosan, pontosan. Annyit mondott, hogy hétfő két óra, döntsék el, hogy mit akar, mit nem, ehhez viszont halvány fingom nincs.
– Egy a lényeg, neki kell a tízmillió hétfőn kettőig, ha nem kapja meg akkor te is kiestél.
– Hogy mit csinál vele, én azt nem tudom.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top