Politika

Folytatódik a Fidesz hanyatlása – Egyesével veszíti el embereit Orbán

Pestibulvar.hu

Az elmúlt időszakban rengeteg botrány kerekedett ki az eddig erős és szilárd lábakon álló kormánypárt körül. Sorra hozzák meg azokat a törvényeket, melyekkel kisebb nagyobb csoportokat haragítanak magukra, olyan dolgok derültek ki fideszes politikusokról, melyek rossz fényt vetnek a teljes pártra, és belső viszályokról is lehet hallani.




 

Most pedig Simonka György fideszes országgyűlési képviselő kálváriája lépett újabb szintre:

MÁR NEMCSAK A BÖRTÖNBÜNTETÉS FENYEGETI A KORRUPCIÓ MIATT VÁD ALÁ HELYEZETT POLITIKUST ÉS CSALÁDJÁT, DE A TELJES ANYAGI CSŐD IS OTT LEBEG A FEJÜK FELETT

– közölte a 24.hu.

Simonka rokonai közül az ügyészség döntése szerint, sem a képviselő felesége, Simonkáné Gábor Mariann, sem pedig az unokahúga, Tóth Renáta, nem tarthatnák meg a vagyonukat. Az ötöd és hatodrendű vádlottként megnevezett családtagoknak költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt kell felelniük.

A FIDESZES POLITIKUS KÉT ROKONÁNÁL, AZ EDDIG ELKOBZOTT VAGYONTÁRGYAKON KÍVÜL, TOVÁBBI 11 MILLIÓ FORINTOS VAGYONELKOBZÁST INDÍTVÁNYOZOTT AZ ÜGYÉSZSÉG.

 

Simonka György unokahúgánál eddig így is 32 millió forintot foglaltak le a nyomozók.




 

A fideszes országgyűlési képviselő és 32 társának büntetőpere januárban kezdődik, melyben két másik fideszes képviselő hozzátartozói is vádlottként szerepelnek. A vádlottak padjára kell ülnie majd Kerényi János regionális pártigazgató unokaöccsének, valamint Varga Gábor országgyűlési képviselő apósának és sógorának.

A VÁDIRAT SZERINT AZ ÜGYÉSZSÉG RAJTUK IS JELENTŐS ÖSSZEGET HAJTANA BE.

 

Kerényi János regionális pártigazgató unokaöccsének, Kerényi Istvánnak van a legnagyobb félnivalója az ügyészség mostani döntése miatt, mivel tőle 111,5 millió forint erejéig kért vagyonelkobzást a hatóság.

 

Simonka György csak az ügy harmadrendű vádlottja, mégis az ügyészség kirívóan magas összegű vagyonelkobzást kértek a fideszes politikusra, mivel őt tartják a bűnszervezet irányítójának. A fideszes politikus segítségével szereztek meg vissza nem térítendő költségvetési forrásokat, és így nagyjából 1,4 milliárd forintnyi kárt okoztak az adófizetőknek.

A LAP INFORMÁCIÓI SZERINT AZ ÜGYÉSZSÉG 850 MILLIÓ FORINT EREJÉIG KÉRT VAGYONELKOBZÁST SIMONKÁRA.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top