Belföld

Akár 200 ezres NAV-bírság is lehet a vége a karácsonyi posztoknak

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Nagyon sokan posztolják Facebookon, Instagramon frissen kapott karácsonyi ajándékukat, ám azzal közülük biztosan kevesen számolnak, hogy ha nagyértékű ajándékot mutatnak meg a világnak, akár bírságot is kaphatnak. Már ha nem tudják, hogy ezek után illetéket kell fizetni.

 




 

A Pénzcentrum hívta fel arra a figyelmet, hogy súlyos bírságot kaphat, aki nem fizeti be a nagy értékű ajándék után az illetéket. Az újság részletesen ismerteti azt is, mely ajándékok illetékmentesek, felsorolva az úgynevezett élményajándékokat, mint például a fesztiválbelépő, a wellness-hétvége vagy az ebédmeghívás.

 

 

Ugyanakkor illetéket kell fizetni például a 150 ezer forintnál értékesebb tárgyak után, azaz a telefonkészülék, a hűtő éppúgy kötelezettséget vonhat maga után, mint egy kanapé vagy tévé.

 

 

Ezek után el kell számolni az adóhatósággal. Amint a Pénzcentrum rámutat, ennek elmulasztása akár 200 ezer forint bírságot is jelenthet. Igaz, mentességet jelent a családon belüli ajándékozás, azaz az egyenesági rokonok közötti adok-kapok, ám nem tartozik ebbe a kategóriába a nem bejegyzett élettárs vagy  a testvér sem.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top