Politika

Bajban a Fidesz – Magára haragította saját szavazótáborát

Pestibulvar.hu

A kormány legutóbbi felvetése, mely a kulturális életet hivatott megreformálni, hatalmas felháborodást váltott ki az emberekből. A Fidesz kiáll amellett, hogy átalakítanák a színházak finanszírozásának rendszerét és beleszólnának az igazgatók kinevezésébe.




A KORMÁNYPÁRT EZEN LÉPÉSE AZONBAN NEMCSAK ELLENZÉKI, DE MÉG FIDESZES SZAVAZÓKAT IS FELDÜHÍTETT.

 

A Publicus Intézet felméréséből kiderül, hogy a kormánypárt híveinek 57 százaléka nem ért egyet azzal, hogy miniszter nevezze ki a színházak igazgatóit.

 

Népszava megbízásából készített felmérés megmutatta, hogy a színházi élet központosításának terve rendkívül sok emberhez eljutott, a megkérdezettek 61 százaléka hallott róla, bár a kormánypárti szavazók csak 51 százaléka értesült a kabinet törekvéseivel.

A lap közlése szerint, mikor feltették a kormánypárt szimpatizánsainak azt a kérdést, hogy “egyetért-e azzal, hogy a jövőben az illetékes miniszter nevezze ki a színházigazgatókat”, a fideszes szavazók 57 százaléka ellenezte azt.

AZ ORBÁN-KORMÁNY ELKÖTELEZETT HÍVEINEK MINDÖSSZE 19 SZÁZALÉKA ÁLLT KI A KINEVEZÉSEK KÖZPONTOSÍTÁSA MELLETT, AMI IGEN ALACSONY TÁMOGATÁSNAK MINŐSÜL.

 

Az összes válaszadók arányában pedig 59 százalék tartja helytelennek a színházi finanszírozások központosítását.

 




Az ellenzéki pártok támogatói és a bizonytalan szavazók nagyjából egyenlő arányban utasították el a kormány ezen elképzelését, míg a kormánypárt híveinek mindössze 38 százaléka gondolta úgy, hogy nem helyes ha a kabinet osztja szét a teátrumoknak a pénzt.

 

A felmérés eredményei szerint, az emberek 46 százaléka gondolja úgy, hogy a kulturális élet központosítása a kormányzat és a Fidesz érdekeit szolgálja. Ezzel az állítással a Fidesz-szimpatizánsok 22 százaléka is egyetértett.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top