Politika

Őrület: Perrel fenyegetik, aki olyan fotót készít egy kórházban, ami “sértheti az intézmény jó hírnevét”

nyugatifeny.hu

NER-tempó az egészségügyben.




Két olvasójától is képeket kapott a 444.hu olyan kórházi táblákról, amelyek az intézményen belüli fotózás korlátozására figyelmeztetnek.

 

A felirat eleje szerint másokról képet csak a beleegyezésükkel lehet készíteni, ami rendben is van.

 

Viszont a szövegben az is szerepel, hogy az intézmény területén észlelt esetleges tárgyi hiányosságokat elsődlegesen az intézmény vezetője részére kell jelezni.

 

„A betegellátás biztonságához fűződő közbizalom megőrzése érdekében, amennyiben a tárgyi feltételekről készített felvételek sértik az intézmény jó hírnevét, az intézmény megteszi a szükséges jogi lépéseket”

– olvasható a táblákon.




 

fotó: 444.hu

 

Az egyik táblát a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, míg a másikat a budapesti Nyírő Gyula Kórházban fotózták.

 

A TASZ kérdései nyomán kiderült: az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) központi utasításra rendelte el a fotózás tilalmát az intézményekben.

 

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) azonban júniusban úgy foglalt állást, hogy ez nem jogszerű.

 

Közérdek fűződik ugyanis ahhoz, hogy egy kórházban képfelvételeket lehessen készíteni, és ezeket a véleménynyilvánítás szabadságának részeként közbeszéd tárgyává lehessen tenni.




 

Hasonló állásfoglalást adott ki a TASZ is.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top