Politika

Erősen kezd az év: Vona visszaszállt a ringbe, egyből nekiment Gyurcsánynak

Pestibulvar.hu

Rég nem látott ellentéteket hozott a felszínre a DK elnökének csütörtöki Facebook-posztja.

 




 

Mint mi is megírtuk, Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán csütörtökön váratlanul ledobta az atombombát, és elmondta, szerinte mi lenne a következő választáson a győztes recept az ellenzék számára. A DK elnöke szerint az ellenzéknek csak akkor van esélye,

HA KÖZÖS LISTÁVAL, KÖZÖS MINISZTERELNÖK-JELÖLTTEL ÉS EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLETES KOORDINÁLÁSSAL INDUL 2022-BEN.

 

 

Bár ezt tavaly év végén egyszer már az MSZP elnöke is bedobta a közösbe, akkor – talán az ünnepek miatt is – nem lett különösebb visszhangja a dolognak. Mostanra azonban szemlátomást már mindenki kipihenhette magát, néhány óra sem kellett ugyanis hozzá, hogy Gyurcsány azonos felvetésére megérkezzenek az első kritikus hangok. Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke – aki az utóbbi másfél évben Youtube-influenszerként tevékenykedik – Facebook-oldalán közölte, a javaslat

NEMCSAK ERKÖLCSTELEN ÉS ROSSZ, DE EGYENESEN VESZÉLYES IS.

 

 




Vona szerint egy ilyen nagy közös listára sok ellenzéki nem szívesen adná a szavazatát – köztük ő maga sem -, így ezek a szavazatok elvesznének. A közös lista szerinte ráadásul nem is elsősorban a kormányváltás miatt fontos a DK-nak, hanem a saját hatalmi céljai miatt.

“MINT A JELENLEG LEGERŐSEBB ELLENZÉKI PÁRT, Ő ADNÁ A MINISZTERELNÖKÖT (VALÓSZÍNŰLEG DOBREV KLÁRÁT), ÉS EZZEL GYURCSÁNY FERENC SURRANÓPÁLYÁN VISSZAKERÜLNE AZ ORSZÁG ÉLÉRE”

– vélte Vona. Elmondta azt is, szerinte mi lenne a jó megoldás: ha a választókerületekben koordinálna az ellenzék, listából viszont legalább kettő lenne. Ez szerinte azért lenne fontos, hogy

“AZ EMBEREK NE CSAK SZAVAZHASSANAK, HANEM VÁLASZTHASSANAK IS”.

 

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top