Politika

Karácsony Gergely pártja nyíltan beszél Orbán legnagyobb aljasságáról

Karácsony Gergely - Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje - Balramagyar.hu

A Párbeszéd nem finomkodott – eljött a nyílt beszéd ideje.




 

Elképzelhetetlen, hogy egy kormánytag havi nettó 54 ezer forintból éljen. Ennyiből kell ugyanis ma Magyarországon egy közmunkásnak megélnie. A kormány idén sem emeli a közmunkabéreket.

Szintén elképzelhetetlen, hogy egy miniszter havi 28500 forint jövedelemmel kezdjen bármihez is. Ennyi a nyugdíjminimum 2008 óta. Ekkortól változatlan a gyes, a családi pótlék és az árvaellátás minimális összege is.

 

Az inflációnak köszönhetően nagyjából harmadannyival kevesebb áru vásárolható rajtuk, mint 2008-ban.

Az Orbán-kormány soha nem beszél megszorításokról, úgy látszik, számukra a szegények sanyargatása, a szociális ellátások elértéktelenítése a természetes.




 

A gazdasági növekedés gyümölcseit – amelyet egyébként az Európai Uniótól kapott támogatások fűtenek – az Orbán-kormány szerint csak egy felső, szűk réteg szüretelheti le.

 

A Párbeszéd szerint azonban nem a kiváltságos elit érdekei számítanak, hanem mindenki számít! Így az a 3,3 millió létminimum alatt élő ember is, akikről az Orbán-kormány idén is megfeledkezett.

A Párbeszéd a közmunkabér, a nyugdíjminimum és a családi pótlék emelését követeli a kormánytól!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top