Politika

150 millával támogattuk a Rogánnéhoz köthető sporteseményeket!

fuggetlennemzet.hu

A Hvg.hu közérdekű adatigényléssel fordult több állami szereplőhöz. Ezekben az iránt érdeklődtek, hogy mennyi pénzzel támogatták a Fitbalance-t és a Nemzeti Futóversenyt.

 




Az MVM válaszolt először, az állami cég azt közölte, idén összesen 150 millió forinttal támogatta a két eseményt.

 

Rogán-Gaál Cecília Ágnes nevén április 24-én három védjegybejelentés is érkezett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalába. A FitBalance Kids, a FitBalance Gasztrofesztivál és az N Nemzeti Futóverseny nevet, illetve az utóbbi esetében a logót is kizárólagosan szeretné birtokolni az üzletasszony – írtuk meg korábban.

 




Az eredeti hírek szerint a Fitbalance sport- és életmódszolgáltatót a Nakama&Partners nevű cégükön keresztül szerezte meg a miniszterelnöki kabinetiroda vezetőjének felesége és barátnője, Sarka Kata. A cégbírósági bejegyzésekben ennek viszont nem látszik a közvetlen nyoma, a FitBalance honlapja szerint az adatkezelésre a Digital Minds Kft. jogosult.

 

A név levédetésénél sem cég szerepel tulajdonosként, hanem Rogán Antal feleségének a neve. A márka pedig a jelek szerint egyre sikeresebb, ami nemcsak a Digital Minds sokszorozódó bevételein látszik, hanem a támogatói körön is: az állami Szerencsejáték Zrt. mellett az MVM-csoport és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja az eseményeket, mind a Fitbalance-t, mind a Nemzeti Futóversenyt.

 

A támogatókat a hvg.hu megkereste, hogy megtudja, pontosan mennyibe kerül az adófizetőknek a szponzorálás. Az MVM válaszolt először, az állami cég kérdésünkre közölte, idén összesen nettó 150 millió forinttal támogatták a két eseményt.

 




A lap kereste a Szerencsejáték Service Zrt.-t és az EMMI-t is, ezektől a szervektől egyelőre nem kaptak választ.

Forrás: Alfahír




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top