Politika

MINDENT KITÁLALT egy volt behajtó! Így húzzák le az embereket! EXKLUZÍV! Kitálalt egy magyar behajtó, akinek, már nem bírta tovább a gyomra, azt ami itt folyik….

mindenegyben.co

Csépány István és felesége nemrégiben még az egyik legnagyobb adósságkezelő cég behajtója volt, de elegük lett. Nemcsak abból, hogy a vállalat milliókkal tartozik nekik, hanem abból is, hogy a bajba jutott emberektől sokszor törvénytelenül követelték tartozásukat. A házaspár lapunkban kipakolt, elmondták, mire figyeljenek az adósok.

 




– A törvény értelmében a telefonszámla-tartozásokat egy éven túl nem lehet követelni az adósoktól, ennek ellenére sorra kaptuk a megbízásokat – kezdte István. – Mivel az ügyfelek nincsenek tisztában a jogaikkal, fizettek. Ezt többször szóvá tettük a cégnél, hiába. A bíróság nem nézte, mikor került pecsét a papírra, az adósnak kellett volna jeleznie az elévülést, csak nem tudott róla.

 

Csépány István szerint azt használják ki a behajtó cégek, hogy az ügyfelek nem ismerik a jogaikatA házaspár évekig dolgozott az adósságkezelőnek, devizahitelesek, banki károsultak, közüzemi tartozást felhalmozók voltak az ügyfeleik. Állítják, becsületesen dolgoztak, de vannak, akik behajtóként fittyet hányva a szabályokra, az adósokat becsapva visznek, amit tudnak. Akad, aki a jogait nem ismerő adós autóját bírósági végzés nélkül is elszállíttatja. Még csak fenyegetnie sem kell, meggyőzi a bajba jutott embereket, az a legjobb, ha mindent átadnak.-írja a http://www.blikk.hu/




 

Úgy értesültünk, a behaj­tók egyik trükkje, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák célpontjukat. Például felszólító levelüket mintegy véletlenül a szomszédokhoz is bedobják. Sokuk gépjárművében van rendszámfigyelő rendszer, így ha az utcán látnak egy bank által bevonásra ítélt autót, addig követik, amíg le nem csaphatnak a kocsira.

 

– Sok olyan emberrel találkoztunk, akik az eszközkezelővel kötnek szerződést, amelynek a lényege, hogy az ingatlanjukat megvásárolja az állam, amit visszabérelhetnek – mesélte István. – Volt bank, ahol támogatásként számolták el az ingatlan értékéből és az eszközkezelőtől érkező pénz különbözetét, amit alá kellett írnia az ügyfélnek. A dokumentum ellenjegyzésével viszont kimaradt a banki elszámolásból, egy fillér sem jár neki. Ha pedig figyelmeztetem őket a veszélyre, engem rúgnak ki szerződésszegésért.




 

Kerestük a kérdéses adósságkezelő céget, ám lapzártánkig nem válaszoltak a kérdéseinkre.

 

K. Sz

Forrás: blikk.hu

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top