Politika

Olyat rúgott Orbán a rendőrökbe, amit eddig egyetlen elődje sem mert megtenni!

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A beígértnél sokkal kisebb béremelést kapnak a megyei rendőr-főkapitányságok munkatársai, ráadásul mostantól az eddigi bérlettámogatásukat is elveszik. A Népszava értesülése szerint a rendőrök a napokban kaptak értesítést arról, hogy februártól bérletet kell venniük a Volánbusz járataira, mert a busztársasággal nem sikerült megújítani a korábbi szerződéseket. Pedig idáig jól működött az utazási támogatás rendszere: a rendőrség „átalánydíjat” fizetett a hét régiós közlekedési cégnek (amiket tavaly októberben összevontak), az alkalmazottaknak pedig felszálláskor csak a szolgálati igazolványukat kellett felmutatniuk. Most, hogy már nincs ilyen együttműködés,




MOSTANTÓL A RENDŐRSÉGI MUNKATÁRSAK AKÁR HAVI 30-40 EZER FORINTOT IS FIZETHETNEK A MUNKÁBA JÁRÁSÉRT.

 

Ezt a pénzt a dolgozóknak meg kell hitelezniük, majd a következő hónapban is csak a 86 százalékát téríti meg nekik a munkáltató. Az utazási kedvezmények elvonása nem most kezdődött: a budapesti civil rendőrségi hivatalnokok bérlettámogatása már januártól megszűnt, ők havonta 9500 forintot fizetnek a fővárosi felnőtt bérletért, vagyis ennyivel lett kevesebb a fizetésük.




 

Apropó: fizetés. A Népszava információi szerint nem csak a munkába járás váratlan plusz költsége apasztja a pénztárcákat, hanem

A FIDESZ A FIZETÉSEMELÉSSEL IS ÁTVERTE A RENDŐRÖKET! ALAPBÉREMELÉS HELYETT CSAK 10 SZÁZALÉKOS KIEGÉSZÍTŐ JUTTATÁST ADTAK AZ EGYENRUHÁSOKNAK, AMI JÖVŐRE MÁR NEM BIZTOS, HOGY JÁR!

 

Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Népszavának elmondta: a kormány nem adott több pénzt az új pótlékra, az összeget a rendőrségnek kell kigazdálkodnia, akárcsak az igazgatási dolgozóknak beígért 5 százalékot. És még ezt az emelést sem kapja meg mindenki, minimum és maximum összegek vannak, a kifizetését pedig teljesítményértékeléshez kötik. A munka törvénykönyve hatálya alá tartozó dolgozók például idén semmilyen emelést nem kaptak.




 

Az érdekvédő szervezetek szerint már most látni, hogy

A CSAK AZ EGYENRUHÁSOKNAK ADOTT EGYSZERI BRUTTÓ FÉLMILLIÓ FORINTOS JUTALOM NEM ÁLLÍTJA MEG A LESZERELÉSI HULLÁMOT!

 

A rendőrök tisztában vannak azzal, hogy csak el akarták hallgattatni az elégedetlenkedőket, de egyébként semmi sem változott. A Népszava a „Zsaruellátó” nevű Facebook-oldalról egy őrmester számításait idézi, mely szerint összesen 22 ezer forint kiegészítő juttatást kap a 181 ezer forintos alapbére és a 38 500 forintos hivatásos pótléka után, és így kap kézhez 160 ezer forintot. „Tényleg azt gondolták, hogy ezzel megállítható lesz a leszerelési hullám?” – tette fel a kérdést. Az ORFK a lap kérdéseire egyelőre nem reagál.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top