Politika

Az ellenzéki vezető kimondta: a magyar embereknek is jár olyan fizetés, mint a szlovákoknak

hirhugo.hu

Újabb, multiknak járó csodakedvezmények helyett, tisztességes fizetésekkel hozná fel a V4-ek szintjére a gazdaságot az MSZP. A magyar embereknek is jár olyan fizetés, mint a szlovákoknak – erről beszélt Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke, csütörtök reggel, az ATV Start vendégeként.




 

Komjáthi Imre elmondta, egyetlen más európai országban sem biztosítanak már olyan adóparadicsomi környezetet a multiknak, mint nálunk. Felhívta a figyelmet, hogy a kormány akár hat évre előre is kifizet a multiknak egy-egy munkahelyet, ami esetenként 60 millió forintra is rúghat. „Már nem ilyenekkel csábítják a multikat Európában, hanem például azzal, hogy új technológiákat vezethetnek be és magas színvonalon képzett a munkaerő, amiben mi sajnos nem járunk az élen” – tette hozzá.




 

„Szlovákiában vagy Csehországban ugyanaz az autóipari cég sokkal magasabb bért fizet ugyanazért a munkáért, és ezt azért teheti meg, mert nem adócsökkentéssel csábítják oda a multit, hanem infrastruktúrával, vagy jól működő egyetemekkel.  Ezzel szemben, a kizsákmányolás, a rabszolgatörvény megengedhetetlen!” – hangsúlyozta a szocialista politikus.

„Nem a multik zsebét kell tömni még több pénzzel, hanem a magyar kis- és középvállalkozásokat és a magyar dolgozókat kell helyzetbe hozni. A magyar munkavállalók bére túl alacsony, és az, hogy mondjuk egy eszéki futballistának több közpénzt fizet a kormány, mint egy magyar tűzoltónak, elfogadhatatlan!”

 

A megoldást nézve, Komjáthi szerint először egy olyan pártokból álló új kormányra van szükség, amelyik a korábbi kizsákmányoló törvénymódosításokat visszavonja. „Először is megfelelő törvényekre van szükség. 2012-ben a Munka Törvénykönyvét úgy alakították, hogy az a multiknak kedvezzen a magyar emberekkel szemben.

 

Emellett például a szakszervezeti jog semmibevételéhez ez a kormány asszisztál. Más, jobb munkakultúrában, például a Volkswagen a beszállítóinál is szűri az ilyen törvénysértéseket” – utalt a jelenlegi helyzetre.

 




Kérdésre válaszolva, hogy mit tenne az MSZP másképp, ha kormányra kerülne, elmondta „Egyrészt a Munka Törvénykönyvét módosítanánk úgy, hogy az jobban védje a magyar munkavállalókat. Továbbá, teljesen egyetértve és együttműködve a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel, a jelenlegi egykulcsos adórendszer helyett, egy olyan adórendszert kell létrehoznunk, ami nem azt eredményezi, hogy a gazdag még gazdagabb, a szegény pedig még szegényebb lesz!

 

A bérekben pedig két számjegyű béremelést kértek a szakszervezetek: és ezt meg kell adni!” – ismertette a Magyar Szocialista Párt programját a műsorban Komjáthi Imre, országgyűlési képviselő, a párt alelnöke.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top