Politika

Rájuk ütött vissza: Nagyon elszámították magukat amikor Varjú Lászlót rabosították

Varju László - Fotó: Népszava

Nagyon úgy néz ki, hogy nem sikerült a jobboldal régi trükkje, vagyis, hogy besározzák egy tisztességes politikus nevét.

 




Minden egyes választáson megpróbálják eladni, hogy a baloldali politikusok bűnözők, míg a jobboldaliak erkölcsös keresztény emberek. Most viszont nagy a baj: az emberek ugyanis átlátnak a szitán.

Minden választásnak úgy mentek neki, hogy kreáltak egy politikai botrányt: gondoljunk csak arra, amikor az MSZP-s Molnár Gyulát megrángatták a bíróság előtt, de sorolhatnánk az ügyeket bőven.

 




Látszik azonban hogy most – az ellenzék ősz óta tartó diadalmenete után – elkezdtek pánikból cselekedni, ezért szálltak rá Varjúra.Csak hogy nagyon elszámították magukat, ugyanis nincs az az éppeszű ember, aki az MTVA-ban történtek után Varjú Lászlót tartaná bűnözőnek.

 

Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője szokatlan helyszínen tartott hétfő délután sajtótájékoztatót.

A képviselő a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt állva számolt be arról, hogy az orbáni rendszer Magyarországán könnyen rabosíthatnak azért bárkit, amiért korábban bántalmazták. Varju Lászlónak ugyanis azért kellett itt megjelennie, mert 2018 decemberében az MTVA épületében a biztonsági őrök durván nekiestek.

 




Egy olyan országban, ahol fegyveres biztonsági őrök teljesen törvénytelenül, minden következmény nélkül ronthatnak erőszakkal egy ellenzéki képviselőre. Ahol erőszakkal és törvénytelenül léphetnek fel egy képviselő ellen, aki törvényben meghatározott képviselői jogaival élve tájékoztatást akart kérni a köztévé vezetőjétől. Teljesen világos: nem én sértettem meg a törvényt, hanem az MTVA őrei és azok, akik kiadták nekik a parancsot.” – mondta Varju, emlékeztetve arra, milyen sérüléseket szerzett akkor. Ehhez képest pedig nem az elkövetőktől, hanem tőle vettek ujjlenyomatot és fotózták körbe. 

 

“A mai rabosításomat ugyanazok rendelték meg, mint akik az MTVA épületében történteket, a képviselők elleni erőszakot. Ők írányítják a köztévét, a rendőrséget, és ők irányítják az ügyészséget is, a pártállam már csak így működik. Hadd mondjam el a Demokratikus Koalíció, és azt hiszem, minden ellenzéki párt nevében: nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Mi az MTVA épületében is, a parlamentben is, és igen, itt az ügyészség előtt is két és fél millió ellenzéki magyar embert képviselünk, a fél országot márpedig nem lehet bebörtönözni.” – jelentette ki a képviselő.

Varju László azt is elmondta, aki a képviselők törvény adta jogait veszi semmibe, az két és fél millió magyart vesz semmibe. Aki rabosítani akarja az ellenzéket, az az ellenzéki gondolkodást és az ellenzéki magyarokat akarja rabosítani.




 

“Hadd ígérjek meg valamit az orbáni hatalomnak: azok, akik ma hatalmukkal visszaélve ezt teszik velem és velünk, azok nagyon súlyos árat fognak ezért fizetni. Lesz itt még szabad, demokratikus és európai Magyarország, ahol nem az áldozatokat, hanem a bűnösöket fogják rabosítani. Ezt nem tudják megakadályozni, még akkor sem, ha előbb-utóbb itt mindegyikünket rabosítanak.” – közölte Varju László sajtótájékoztatóján. 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top