Politika

Tuti állás: 5,4 milliót fizetett reggeli újságolvasásra a KDNP!

fuggetlennemzet.hu

A jelenlegi parlamenti ciklus kezdete óta, azaz több mint másfél év alatt 240 millió forintot költött a KDNP frakciója többek között tanácsadásra, kommunikációra, rendezvényekre és a párt saját megjelenítésére – derül ki a hvg.hu által az Országgyűlés Hivatalától kikért adatokból.




A kiadott szerződések szerint a KDNP például – azon túl, hogy 6 milliót fizetett vendéglátás biztosítása címen a Valton-vezér Vajda Lajoshoz köthető cégnek, vagy a kihelyezett frakcióülések megszervezéséért 7,2 milliót egy bizonyos GML Productions nevű cégnek, vagy hogy egy másik társaságnak 8 milliót adtak „vezetési tanácsadás” miatt – ilyen tételekre adott pénzt:

Egyetlen estére 600 ezer forintot fizettek egy adventi zongorakoncertre, amit az Országház vadásztermében tartottak.
A párt Facebook-oldalának kezeléséért 2,4 millió forintot adtak, de
külön embert/embereket foglalkoztattak, hogy a reggeli sajtófigyelést elvégezzék, ez a munka 5,4 milliót ért nekik.
Csak az 1,6 millióba került, hogy úgynevezett „kulcsszavas internetfigyelést” végezzenek a frakciónak.
2 milliót a „webes felületeken történő megjelenésekkel kapcsolatos tanácsadásra” költöttek.




 

8,9 millió adtak egy 38 perces imázsfilm elkészítésére (a párt 75 éves fennállásáról), amit feltettek a YouTube-ra.
Két hónap eltéréssel közvéleménykutatást is csináltattak 2018 őszén, előbb 750 ezer forintért egy magánszeméllyel, aztán 12,7 millió forintért a Nézőpont Intézettel.
Különösen nagy hangsúlyt fektettek a szegedi megjelenésekre, négy hónapra összesen 3,8 millió forintot hagytak a szegedi Közélet kiadónál is online hirdetések tervezésére.
Ráadásul a szerződésből kiderül, a jövő heti kihelyezett frakcióülésük Balatonfüreden a 3 nap/két éjszakás csomag 169 ezer forintba kerül majd képviselőnként.
Mindezeken kívül határon túli ügyekre, szervezésre előbb 3,2 milliót egy magánszemélynek, a Rákóczi-szövetségnek 5,3 milliót

 

Mint a HVG is megjegyzi, a visszafogottnak nem mondható kiadásokkal

 

a kisebbik kormánypárt ötvenmillió forinttal túltett a nagyobbikon, a Fideszen is, pedig az hétszer akkora.

 




Utóbbinak 116 képviselője van, a magát a választáson önállóan meg nem mérető kereszténydemokratáknak pedig durván hetedannyi, csak 17.

 

Forrás: 168 Óra




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top