Politika

Maruzsa Zoltán államtitkár szerint az új Nemzeti Alaptanterv hazafias, gyerekközpontú és 21. századi

168ora.hu

A módosított Nemzeti alaptanterv (Nat) vállaltan hazafias, gyerekközpontú és 21. századi  – nyilatkozta a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-nek.

 




Maruzsa Zoltán közölte: az a cél, hogy a magyar diákok az iskolában megismerjék a nemzeti kultúrájukat, jobban értsék a történelmi és természettudományi összefüggéseket, eredményesebben tanuljanak nyelveket, az iskolában életképes tudást szerezzenek.

 

A módosított Nat erősíti a nemzeti identitást, bemutatja a nemzeti kultúrát, a keresztény kulturális értékeket, a nemzeti hagyományokat, a magyar művészetet, a magyar nyelvet, segíti a közös magyar alapműveltség kialakítását és növeli az idegennyelv-tanítás hatékonyságát – sorolta. Hangsúlyosabb benne a digitális készségek, a pénzügyi tudatosság, a teremtett környezet, a természet és az egészség védelme. Újdonságként pedig megjelenik a természettudomány tantárgy bevezetésének lehetősége, amely a diákoknak izgalmasabban, összevont formában „science-típusú” tananyagként kínálja a fizika, a kémia és a biológia tantárgyakat.




 

A felnőtt életre való felkészítés keretében hangsúlyosabbak az állampolgári, a pénzügyi, a társadalmi és a családi ismeretek.

A módosított Nat ösztönzi az aktív és tájékozott állampolgári magatartást is.

 

A diákok megtanulják például, hogyan kell használni az ügyfélkaput, miként kell ügyeket intézni. Matematikából a hétköznapi matematikai ismeretek elsajátítását hangsúlyozza. A magyar nyelv és irodalom, a történelem, az ének-zene tárgyak pedig tartalmi megújításon mentek át – ismertette az államtitkár.

 

Maruzsa Zoltán kijelentette: a balliberális ellenzék és balliberális szervezetek kritikájában nincsen semmi új, elleneznek mindent, ami a nemzeti identitást erősíti, hiszen

ők nem a nemzetek Európáját akarják megőrizni, hanem

egy bevándorlókkal teli, identitását vesztett Európát akarnak létrehozni,

gyenge nemzetállamokkal, gender-iskolákkal, amelyekben a diákok se nemzeti, se nemi identitást nem kapnak”.

 

Hangsúlyozta: „mi nem ilyet akarunk.” A kifogásolt írókkal kapcsolatban azt mondta: Wass Albert már a 2012-es Nat-ban is szerepelt, tehát nem új az anyagban. Nyirő József – Tamási Áronnal együtt – a székely irodalom klasszikusa Kertész Imre és a Sorstalanság szerepelni fog a kerettantervben, ami a Nemzeti alaptanterv részletes szabályozását tartalmazza – tette hozzá.




 

A hosszas előkészítés és számos egyeztetés nyomán megújult Nemzeti alaptanterv az új értékelési és támogató rendszereken keresztül csökkentheti a lemorzsolódást, a végzettség nélküli iskolaelhagyást és erősítheti a méltányosságot – szögezte le az államtitkár.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top