Politika

Nógrádi György szerint a migránsok megint megpróbálnak áttörni a határon

168ora.hu

kelebiaihoz hasonló akciókra számít Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában beszélt a határátkelőhelynél történtekről.




 

Mint elmondta, a szerb hatóságoknak rendkívül korrektek voltak, hiszen a határnál gyülekező migránsokat elszállították, így az események nem vettek erőszakos fordulatot.

 

Külön kiemelte Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter fellépését a határnál. A védelmi miniszter csütörtökön egyebek mellett kijelentette, a belgrádi kormány nem fogja megengedni, hogy a migránsok elrontsák a jószomszédi viszonyt Szerbia és Magyarország között.

 

A probléma szerinte az, hogy a tömeg továbbra is a Balkánon marad, és az emberek nem akarnak hazatérni Észak-Afrikába, Szíriába vagy Afganisztánba.

Ez azt jelenti, hogy megpróbálnak majd újra áttörni a határon

– vélte.




 

A szakértő ugyan áttörést emlegetett, az vélhetően elkerülte a figyelmét, hogy ez a művelet a menekültek részéről úgy nézett ki, hogy leültek a határnál és vártak az átengedésre, ami persze nem történt meg.

(Az atv.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top