Politika

Orbán és a Fidesz-vezérkar már egy évvel a választások előtt tudott a Borkai-videóról

nyugatifeny.hu

Ez derül ki a rendőrségi jegyzőkönyvekből.




2018 őszén találkozott Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója Borkai Zsolt győri polgármesterrel és elmondta neki, hogy létezik egy videó, amin ő és városszerte ismert barátai láthatók az adriai jachtos orgián.

 

Kubatov arról is beszélt, hogy az önkormányzati választási kampányban valószínűleg előkerül majd a felvétel.




 

De ez magánügy, sem Borkai politikai karrierjére, sem a Fideszre nem jelent veszélyt – magyarázta Kubatov, jelezvén ezzel, hogy az ügyet neki kell valahogyan megoldania.

 

Ezeket a részleteket az Index azután rakta össze, hogy megtudták, milyen vallomást tett az ügy néhány érintettje a rendőrségen, amikor a Borkai megbuktatásához vezető videó ügyében zsarolás miatt eljárás indult.

 




Borkai a rendőröknek tett tanúvallomásában arra utalt, hogy

Orbán Viktor is tudott a felvételről,

legalábbis Kubatov jelezte neki, hogy a „főnök” szerint ami történt, magánügy, és nyugodjon meg, mert ha az önkormányzati választási kampányban nyilvánosságra kerül a téma, akkor a jobboldali médiában blokkolni fogják.

 

A tanúvallomásokból kiderül, hogy sem Borkai, sem Rákosfalvy Zoltán nem állította azt, hogy Póczik József egykori válogatott focista pénzt kért volna a képekért.

 

Kubatov Gábornak naprakész információi lehettek arról, hogy a Borkai megbuktatását levezénylő Ördög ügyvédje blogon mikor, milyen anyag jelenik meg.

 




Állítólag amikor Borkai megtudta, hogy másnap meg fog jelenni a videót nyilvánosságra hozó Ördög ügyvédje blog, Kubatov felhívta, aki – Borkai vallomása szerint – ekkor mondta el neki, mire számítson.

 

Ne csak a videó megjelenésére, hanem arra is, hogy a korrupciós ügyek is terítékre kerülnek majd.

 

Az történt, amit Kubatov meg is ígért Borkainak: a jobboldali sajtó tényleg agyonhallgatta az ügyet.

 

A zsarolási ügyben jelenleg még tart a nyomozás, de nagyjából körvonalazódik, hogy a kiindulópont a győri F. Gábor és felesége lehetett.

 

A lap emlékeztet arra, hogy egy év elegendő lett volna arra, hogy Borkait és körét háttérbe szorítsák, és felépítsenek egy másik jelöltet, de a Fideszben mégis hagyták, hogy Borkaiék megoldják az ügyet, ha pedig erre nem képesek, belebukjanak.

 

Orbán amúgy már 2017-ben is kiállt Borkai mögül, amikor hagyta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottságban, ahova akkor már Rákosfalvy is betette a lábát, szabad verseny alakuljon ki, és a győri polgármestert kiszorítsák a vezetésből.

 

Végül Borkai hajszállal megnyerte az őszi polgármester-választást, ami után több fideszes politikus is arról beszélt a háttérben, hogy Borkainak mindenképpen le kell mondania, ha másért nem, azért, mert a nyilvános szereplései ellehetetlenültek.

 

Több fideszes politikus is azt mesélte az Indexnek, hogy ezt az egész történetet „benézték”, és ezért elsősorban Kubatovot hibáztatják.




 

Az Index szerint miután Orbán Viktor javaslatára az a Dézsi Csaba lett a Fidesz polgármesterjelöltje, akit évekkel korábban éppen a Borkai-kör szorított háttérbe, és aki egyébként Szijjártó Pétert is felfedezte a pártnak, Kubatov és az emberei, köztük Molnár Ágnes is veszített a tekintélyéből.

 

Persze a nagy kérdés nem az, hogy milyen hatással lesz a Borkai-ügy a Fideszen belüli erőviszonyokra, hanem hogy miként alakul majd át a város láthatatlan politikai és gazdasági hatalmi térképe az időközi választások után.

(via Index) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top