Politika

“A magyarok szavazták meg a saját diktátorukat, háromszor is”

civilhetes.net

Délelőttönként azt gondolom, hogy túl lehet élni ezt az egészet, délutánonként meg azt, hogy nem. Interjú. – írja a mandiner.hu.




Elegem van az olyan »verekedékeny« (Radnóti Sándor pontos kifejezése) alakokból, mint ez a főigazgató is, aki Orbán kegyenceként és kénye” szerint, minden szakmai előélet nélkül került az ország egyik legfontosabb múzeumának élére, aki rendre valami szörnyű és gyerekes retorikát használ, leügynöközi Székely Jánost, ami aljas disznóság, ujjeltöréssel fenyegeti ellenségeit, s meginti az írókat: ne csodálkozzanak, hogyha politikai kijelentést tesznek, arra politikai válasz érkezik.

(…)

Forrás: Szigetváry Zsolt / MTI

Egyébként a harc nem az úgynevezett nemzetárulók lételeme, hanem Orbáné, neki, az ő propagandájának fontos, hogy úgy állítson be mindent, mintha itt késhegyig menő küzdelem folyna az illiberális oldal és a sorosista liberálisok között. És akkor máris itt vagyunk a zsidóknál, az utóbbi napokban konkrétan a cigányoknál, lásd a Gyöngyöspatán frissen történteket, a hajmeresztő, igazságérzetnek álcázott fajmagyar rasszizmust, ahogy a kormány uszít a saját törvényei alapján hozott ítéletek ellen. (…)




 

Délelőttönként azt gondolom, hogy túl lehet élni ezt az egészet, délutánonként meg azt, hogy nem.”

 

mandiner.hu | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top