Politika

Kéri László: „csupa prosztatagyulladásos ember beszélt az ország jövőjéről”

civilhetes.net

Mint arról beszámoltunk, úgy hírlik, hogy Orbán kellőképpen berágott ahhoz, hogy a frontvonalból 15-20 hithű, ám kevéssé hatékony katonáját lecserélje. – írja a varosikurir.hu.




Kéri László a Klubrádióban fejtette ki gondolatait ezzel kapcsolatban.

Cserelehetőség….

Kéri László szerint a politikában sose lehet olyan reménytelen a helyzet, hogy ne jelentkezzenek új emberek.

Egy évtized hosszú idő még a Fidesznek is, és ez az időszak felemésztette azt a derékhadat, amellyel 2006-tól 2010-ig megvívták a harcaikat a töretlen uralomért.

A hatalom korrumpál, nevezzük ezt „Simonka-szindrómának” – mondta. Emellett hozzátette, nagyon feltűnő volt, hogy Orbán Viktor kivonta magát az önkormány választási kampányból.




Orbán-megvonás – a teszt

Kilenc választást Orbánra építve tudtak megoldani, és talán tesztelte a többieket, mire mennek nélküle, megnézte a szervezet gyenge pontjait. Azonban

azon a kevés helyen, ahol részt vett a kampányban (Gödöllő, Eger, Miskolc), látványosan elbuktak.

Az derült ki, hogy akár részt vesz a kampányban Orbán Viktor, akár nem,

sebezhetővé vált a Fidesz-rendszer.

Kéri László érthetőnek tartja, hogy ha rávetítik a 106 választókörzetre az októberi eredményeket, akkor látják, hogy ezek egyharmadában nincsenek olyan figurák, akik megbízhatóan szállítják a 45-50 százalékos biztos győzelmet.

A fiatalok nem kérnek a kritikátlan lojalitásból

Minden olyan politikai szervezetet fenyeget, hogy elpártolnak tőle a fiatalok, amely kritikátlanul csak a lojalitásra épít. Kéri Lászlót a Fidelitas legutóbbi konferenciája (amelyen fiatalok ültek a nézőtéren, de nem nagyon szólaltak fel) a ’80-as évekbeli MSZMP-kongresszusokra emlékeztette, ahol

csupa prosztatagyulladásos ember beszélt az ország jövőjéről.

A hosszú távú adatokat elnézve nem volt meglepő a Fidesz visszaesése a fiataloknál, amelyet az előzött meg, hogy a szocialisták teljesen elvesztették támogatásukat a 30 alattiaknál.




Lefőtt a Fidesz-kávé

a Fidesznek szembe kell néznie azzal, hogy „lefőtt a kávé, ennyi volt”.

Kéri szerint Pálinkás József volt akadémiai elnök, Magyar Hang, a Válasz Online körül megjelenik egy olyan konzervatív, jobboldali értelmiségi kör, amely látja, hogy a Fidesz zsákutcába rohan. Ha a Fidesz kimúlna, akkor se múlna ki a jobboldali, konzervatív politizálás – tette hozzá.

A magyar pártoknak 30 éve nincs elegendő bázisuk ahhoz, hogy megvédje az oligarchák kitermelődésének veszélyétől. Orbán az első, aki élvezi ezt, amit mások szégyelltek.

 

varosikurir.hu | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top