Politika

Ilyen fajta kiosztást ritkán kap Bayer Zsolt!

Hodász András atya./Kép. Instagram

Kíméletlen szembesítés a hit tükrében – így is lehetne nevezni azt az üzenetet, amit Hodász András, a népszerű katolikus pap tett közzé a Facebookon.




 

Hodász atya egy magánbeszélgetéshez szólt hozzá, de a Népszavának engedélyezte, hogy nyilvánosan is idézzük szavait.

 

Számonkérte az eddigi hallgatást

 




Az atya a Niedermüller Péter sokakat sértő megjegyzése miatt összehívott Erzsébet körúti fideszes tüntetésre utalt.

 

Pár sorában azonban ott van mindaz, ami egy igazi hívő számára elborzasztó lehet a keresztény szellemiséget lerúgható klumpaként viselő NER-ben, felidézi az összes, a hit nevében elkövetett kormányzati visszaélést és a keresztény egyházak cinkos hallgatását is.

 

“Némák maradtunk, amikor a háború elől menekülő emberek ellen hónapokon át zajlott a félelem- és gyűlöletkeltés. Nem szóltunk, amikor azokat, akik saját nemükhöz vonzódnak, egy vezető politikus másodrangú állampolgárnak nevezte. Aztán pedofilnak. (Hodász a témában korábban úgy nyilatkozott hogy a melegség bizonyos esetekben döntés kérdése, és ha valaki akar, lehet heteroszexuális is – a szerk.) Akkor se lehetett hallani a hangunkat, amikor egy egész népcsoportra akasztották rá a “bűnöző/ingyenélő” címkét. Aztán szegény sorsú embereket ültettek a vádlottak padjára elítélve őket azért, mert szegények. És mi cinkosul, némán hallgattunk.
Amikor országos lapok listázták – azaz bélyegezték meg – különböző szempontok alapján honfitársaink tucatjait, köztük barátainkat is, alkalmat adva újra a kirekesztésre, gyűlöletre, bűnbakképzésre, ismét csak elfordítottuk arcunkat.”
„Egyszer aztán valakinek volt mersze minket rémisztő képződménynek nevezni. És akkor történt valami: felháborodtunk, és kimentünk az utcára, hogy kikérjük magunknak. Most mondjátok meg őszintén: kik vagyunk mi? Minek hívnátok minket? Szégyellem magam.”

 

Köpködéssel a kirekesztés ellen

Kérdés, hogy Hodász atya szekunder szégyene jelent-e bármit azok számára, akik lökdösődve, verekedve tüntettek a gyűlölet és a kirekesztés ellen Budapesten.

 




A Fidesz és a Fidelitas rendezvényén ugyanis megrángatták, leköpték a HVG és a 444.hu tudósítóit, egy ellentüntetőt – mert azok is voltak – pedig mikrofonrúddal vertek fejbe, nyilván a keresztényi megbocsátás jegyében.

 

A képmutatás csúcsa mégis az lehetett, hogy Bayer Zsolt szólalt fel a gyűlölet elleni rendezvényen – Bayer, aki 2011-ben még sajnálkozott, hogy nem ásták el az összes Cohent, Cohn-Benditet és Schiffet annak idején az orgoványi erdőben.

forrás. Hodász András

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top