Politika

Már 122-en fagytak halálra ezen a télen

Ellenzek.net

Február 5-ig 122-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma, szeptember hideg napjai óta. Húsz nap alatt 27-en fagytak meg. Többségük fűtetlen lakásban hűlt ki végzetesen – írja közleményében a Magyar Szociális Fórum (MSZF).

 




 

„A tömeges fagyhalál vétkes politikai mulasztás következménye.

 

Annak tulajdonítható, hogy sorsukra hagynak idős, magányos, beteg, magatehetetlen embereket, pedig a magyar társadalom elöregedése államilag szervezett, fokozott törődést követelne meg velük. A kilakoltatottaknak pedig nem biztosítanak lakhatást, hanem azt üzenik nekik, hogy gondoskodjanak magukról, a hideg elől pedig vonuljanak a melegbe”




– fogalmaz az emberjogi fórum.

Az MSZF szerint, egy év alatt meg lehetne szüntetni a hajléktalanságot, megerősíteni az idősek gondozását szolgáló szociális hálót, és ezzel kiküszöbölni a fagyhalál két fő okát:

„a lakhatás hiányát és az ellátatlanságot, ha megvolna hozzá a politikai akarat. Mivel nincs meg, az idén is tömegesen arat a fagyhalál”

– hangsúlyozza a szervezet.

 

A Szociális Fórum emlékeztet, hogy tavaly március végéig 179-en váltak hypothermia áldozatává.

 

A Központi Statisztikai Hivatal 2018-ra vonatkozó adatai szerint, 259-en.




 

A rendszerváltás óta több mint nyolcezer ötszázan fagytak meg Magyarországon.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top