Politika

Vörösterror és Lenin-fiús látomásai vannak Kövér Lászlónak!

Ellenzek.net

Helytálltak a határon szolgálatot teljesítők, amikor január 28-án, a röszkei határátkelőnél, 50-60 ember erőszakkal próbált Magyarország területére bejutni – közölte az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.




 

Kósa Lajos elmondta: az áttörési kísérlet szervezett akció és szándékos provokáció volt, amelynek az volt a célja, hogy teszteljék, van-e a magyar határzárnak olyan gyenge pontja, ahol erőszakosan át lehet törni.

 




A határvédelem bebizonyította, hogy a magyar határ jól őrzött, és nem törhető át – hangsúlyozta.

 

Beszélt arról is, hogy az illegális bevándorlást a politikai szándék és a pénz mozgatja.

A migrációt segítő szervezetekkel együttműködők zöme pedig olyan, korábban Európába érkezett migráns, aki legális státuszhoz jutott – mondta.

 

Kósa Lajos hozzátette: az embercsempészet mára nagyobb bevételt jelent, mint az illegális kábítószer-kereskedelem.

 

Hangsúlyozta azt is, hogy az illegális bevándorlók és az őket segítő szervezetek is aktívak: a balkáni útvonalon másfélszer többen vannak, mint egy évvel korábban, és négyszer több intézkedést hajtottak végre Magyarországon embercsempészéssel összefüggésben, mint az előző év azonos időszakában.

 




A műsorban elhangzott, hogy egy közösségi oldalon meghirdetett felhívás szerint, péntek hajnalban Szabadkáról menet indul a magyar határ felé. Kósa Lajos azt mondta, hogy a magyar hatóságok figyelik az információkat, és tájékoztatják a szerb hatóságokat a tömeges határáttörési kísérlet szervezéséről.

Forrás: MTI

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top