Az emberek helyett a fideszes cégek jártak jól.
Erzsébetváros önkormányzata feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen az Erzsébetváros-kártya működtetésével kapcsolatos csalás, hűtlen kezelés gyanúja miatt – közölte az önkormányzat.
A közlemény szerint 2019 augusztusában az Erzsébetváros Kft. és a Magyar Kedvezményhálózat Fejlesztő és Jogkezelő Kft. között az Erzsébetváros-kártya üzemeltetésére 2 évre szóló szerződés jött létre, mely 43 millió forint megbízási díjat tartalmazott.
2020 januárjában belső ellenőri vizsgálat indult az ügyben, mely során több szabálytalanság került megállapításra: többek között, hogy a szerződés csak látszólag vonatkozik két évre, mivel már a szerződéskötés után rövid időn belül kifizették a 43 millió forintot.
Az ingyen sonka, az ingyen fenyő és az almáspite akció 73 millió forintba, a propaganda 16,1 millió forintba, a kártyaüzemeltetés pedig 48,1 millió forintba került a kerületnek.
Ehhez képest az erzsébetvárosiaknak nyújtott tényleges kedvezmény összege mindössze 15 millió forintot (!) tett ki.
Mint írják: az Erzsébetváros-kártya 2019-ben aránytalanul sok közpénzt emésztett fel.
Tavaly – a választások évében – az önkormányzat közel 153 millió forintot költött el az Erzsébetvárosi kártya működtetésére, valamint különböző akciókra.
A jelenlegi kártyarendszer alapos felülvizsgálatra szorul, annak érdekében, hogy a továbbiakban az Erzsébetváros-kártya valóban a kerületi lakosok és a helyben működő vállalkozások érdekeit szolgálja – olvasható a közleményben.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.